Megégett és meghalt egy magyar nő Kanadában, gyilkosság gyanújával nyomoznak a férj ellen

Megosztás

Égési sérülések miatt vittek kórházba egy Magyarországról Kanadába emigrált házaspárt Torontóban a múlt héten – jelentette a Cp24.com kanadai híroldal, amelyet a HVG szemlézett. A 37 éves nőre és a 38 éves férfire még pénteken találtak rá a szomszédok által riasztott hatóságok a nő házánál a város Scarborough negyedében.

A nő olyan súlyosan megégett, hogy szombaton a kórházban belehalt sérüléseibe. Férjét ezután letartóztatták, az ügyben gyilkosság miatt indult nyomozás.

A szomszédok szerint a nő lángoló ruhában, kiabálva forgott körbe-körbe a háza előtt, mielőtt összeesett, az egyik szomszéd locsolócsővel próbálta eloltani a lángokat – jelentette a kanadai Global News.

A lap szerint a háromgyerekes házaspár három éve, menekültként érkezett Kanadába Magyarországról, de megromlott közöttük a viszony. Olyannyira, hogy a férfit korábban már bírósági határozatban tiltották el attól, hogy a nő tartózkodási helyét 200 méteren belül megközelítse, tavaly év végén pedig három nap felfüggesztett börtönre is ítélték, amiért nem tett eleget ennek, valamint többször is halálosan megfenyegette a nőt.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Related posts