Rengetegen haltak meg idén vasúti átjárókban

Megosztás

Drámai romlást mutat az idei vasúti baleseti statisztika – hangzott el a MÁV és a rendőrség közös sajtótájékoztatóján az MTI szerint. Idén az első öt hónapban 43 vasúti átjárós baleset történt, 17-tel több, mint egy éve. 2022-ben eddig 18 ember halt meg ezekben a fajta balesetekben, ami több, mint amennyien tavaly egész évben meghaltak.

A MÁV szerint a baleseteteket 2008 óta minden egyes esetben az okozta, hogy az autósok, biciklisek és gyalogosok nem tartják be a KRESZ szabályait. 2010 óta pedig 15 vasutas halt meg, egyik esetben sem saját hibájukból, hiszen a vonatok féktávolsága több száz méter, így nem nagyon tudnak semmit tenni azért, hogy elkerüljék a baleseteket.

„A vasút részéről nincs mit szigorítani tovább, a közúti közlekedőknél kell elérni nagyobb figyelmet, növelni a felelősségtudatot, amit talán a szankciók növelésével lehetne elérni”

– mondta a MÁV szóvivője. Megjegyezték azt is, hogy Magyarországon 5460 vasúti átjáró van, amiken naponta körülbelül háromezer vonat halad át.

A rendőrség szóvivője szerint a romló tendenciát nem lehet büntetésekkel visszafordítani, az embereknek kellene jobban odafigyelni közlekedés közben.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek