Frontális ütközés Arnótnál, ketten meghaltak

Megosztás

Az egyik autó sofőrje a helyszínen életét vesztette, később a másik kocsi utasa is elhunyt.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2022. május 24-én 8 óra 35 perc körül a 3-as számú főút 197. kilométerénél, a Szikszó irányába vezető oldalon – írja a police.hu.

A rendőrség információi szerint a balesetben két személygépkocsi frontálisan összeütközött. A baleset következtében az egyik sofőr a helyszínen meghalt, illetve a másik autó utasa is életét vesztette.

Az érintett útszakaszt a mentés, és a helyszínelés idejére a rendőrök lezárták, a forgalmat Onga, illetve Ongaújfalu felé terelik.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelem az Arnót külterületén történt esetről azt a tájékoztatást adta, hogy a balesethez a megyeszékhelyről és Encsről vonultak a hivatásos tűzoltók. A miskolci egység feszítővágóval kiszabadított két embert az egyik autóból, átadta őket a mentőknek és áramtalanította az összeroncsolódott járműveket.

Related posts