Elfogták a szendrői dílert

Megosztás

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 45 éves szendrői férfivel szemben.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított több környékbeli személynek értékesített rendszeresen tiltott szert, ezért a nyomozók a főkapitányság Bükk Közterületi és Támogató Alosztályának közreműködésével 2022. május 17-én megjelentek a férfi lakásán, ahol kutatást tartottak.

A kutatás során a kábítószer terjesztéséhez használt csomagolóanyagokat, mérleget, továbbá ékszereket és készpénzt is lefoglaltak, amelyek a gyanú szerint a tiltott anyag értékesítéséből származtak.

A gyanúsított a kutatás során nem tartózkodott a lakásán, azonban néhány óra múlva az edelényi rendőrök a szomszéd településen – Galvácson – elfogták.

A férfit a nyomozók – több vásárlójával együtt – előállították, majd kihallgatását követően őrizetbe is vették.

Related posts