A belügyminisztérium azonnal tagadni kezdte Hadházy megfigyelési ügyét

Megosztás

A független képviselő azt állította nemrég, hogy a BRFK felderítő nyomozói törvénytelenül megfigyelték őt, kizárólag politikai indokból. A BM szerint ez “egyértelmű képtelenség és légből kapott értesülés”.

Elsőként a Blikk írt róla, miszerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Felderítő Főosztályának nyomozói megfigyelhették Hadházyt, méghozzá vélhetően törvénytelenül. Hadházy a hvg.hu-nak azt mondta, olyan információi vannak, amelyek alátámasztják, hogy még évekkel ezelőtt, 2017-2018 táján történhetett az ő megfigyelése, “célzottan, a politikai tevékenysége miatt”. A politikus szerint “egy mentelmi joggal rendelkező képviselőt megfigyelni, ráadásul szimplán politikai okból, több, mint törvénytelen”.

A Belügyminisztérium közleményben reagált a hírre. Ahogy írták, a minisztérium “sajnálattal veszi tudomásul, hogy a média rendre az egyértelmű képtelenségek árnyékára figyel. Akik pedig még hajlandóak a légből kapott értesüléseket figyelemmel kísérni, előbb vagy utóbb azzal szembesülnek, hogy a valósághoz semmi vagy legalábbis nem sok közük van. Figyelemre méltó, hogy ezeknek az ügyeknek a szereplői azonosak, állítólagos ügyeiket ugyanazok hozzák nyilvánosságra.”

A közlemény szerint országgyűlési képviselőt a rendőrség – így a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya – nem figyelhet meg, “tehát nem figyel meg. A képviselők munkásságának figyelemmel kísérése a választópolgárok, és nem a rendőrség feladata” – írják.

Ez jól hangzik, csak elég visszamennünk a tavaly nyári történésekig, amikor a Pegasus-botrány kirobbanásakor a Fidesz-vezérkar először kerek-perec kijelentette, hogy nincs Pegasus-ügy, ahogy semmiféle botrány nincs, a magyar kormány nem használta a szoftvert és nem is rendelkezik ilyennel. Ebből elég gyorsan eljutottunk odáig, hogy igen, valóban megvásárolta az Orbán-kormány Izraeltől a kémszoftvert és használta is megfigyelésekre, ám kizárólag a törvényes keretek között. Azért mintha nem lenne teljesen ugyanaz az eredeti teljes tagadáshoz képest.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Related posts