Vigyázat, Matolcsy Györgyre hivatkozva kérnek pénzt csalók

Megosztás

Ismeretlenek a jegybank vagy annak elnöke, Matolcsy György nevében emaileket küldenek ki magyar magánszemélyeknek, különböző banki átutalásokkal kapcsolatos költségekről értesítve őket – figyelmeztetett pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Az egyik ilyen értesítés szerint az ügyfélnek küldött nagy összegű külföldi pénzküldemény döntő részét „az MNB zárolta”, és ennek feloldásához több tízezer forintos jutalékot kell befizetni egy külföldi bankszámlára.

Egy másik eset szerint a külföldi átutalás teljesítéséhez több ezer dollárért „az MNB-nek kell újból aktiválnia” az adott ügyfél bankszámláját – írja a jegybank a közleményében. A csaló elektronikus levelek az MNB vagy annak elnöke nevéhez hasonlító e-mail-címekről érkeztek. A levelek szövegét több esetben rossz magyarsággal írták. A vonakodó ügyfeleknél a levelek hangneme sürgetővé, agresszívvá válik, azzal fenyegetve őket, hogy ha nem fizetik be a jutalékot, a teljes átutalandó összeg elveszhet.

A jegybank arra hívta fel a figyelmet, hogy a levelekben szereplő információk hamisak, semmilyen formában sem fedik a valóságot.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Related posts