Az oroszok vasárnaptól bevezették a rubelt hivatalos fizetőeszközként Herszonban

Megosztás

Ezzel egyértelműen jelezve, hogy szerintük kihez is tartozik már a város, ami természetesen ukrán területen foglal helyet.

Május 1-től a rubel a megszállók által elismert fizetőeszköz délkelet-ukrajnai Herszonban – írja a BBC oroszpárti forrásokra hivatkozva . A város ukrán polgármestere, Igor Koljkajev szerint amíg a régió egyetlen működő bankja ukrán, nem pedig orosz, addig ez nem lesz lehetséges.

Annak ellenére, hogy az oroszok 60 napja megszállás alatt tartják a várost, a lakosok megpróbálnak apró módszereket találni arra, hogy szembeszálljanak velük. Ilyen például, hogy a kapott rubeleket visszacserélik az ukrán valutára, hrivnyára.

„Azt hiszem, a legtöbb ember elmegy innen, ha bevezetik a rubelt” – mondta a BBC-nek egy nő Herszon belvárosában. „Jelenleg még működnek valutaváltók a városban. Ha nekem rubelben fizetnek majd, átváltom hrivnyára. Szerintem nem én leszek az egyetlen.” Ukrán híradások szerint Herszon környékén már kiosztottak néhány nyugdíjat rubelben, de azt az emberek már vissza is váltották ukrán hrivnyára.

A háromszázezres, tengerparti Herszon az első és máig az egyetlen ukrán nagyváros, amelyet az orosz offenzíva sikeresen elfoglalt február 24., a hadműveletek elindítása óta. A város március eleje, tehát két hónapja orosz fennhatóság alatt van. (via 444.hu)

Kapcsolódó cikkek