Emlékszünk még a közel 420 km/órás sebességgel száguldó milliárdosra? Elkerülte a felelősségre vonást

Megosztás

A cseh milliárdos 1500 lóerős Bugattijával 417-vel repesztett egy autópályán és mindezt videóra is vette és megosztotta követőivel. Sokak szerint ezzel a tettével erősen veszélyeztette a forgalomban résztvevő többi autóst. A hatóságok viszont arra jutottak, hogy nem.

Elkerülte a számonkérést a cseh milliárdos Radim Passer, aki nagy visszhangot kiváltva, Bugatti szuperautójával 417 km/h-s sebességgel hajtott a német A2-es autópálya egyébként korlátozás nélküli szakaszán.

Az ügyészek lezárták a nyomozást, miután kivizsgálták az üzletember mutatványát, amelyet az év elején az interneten osztott meg. A törvény szerint igazolniuk kellett, hogy a sofőr „meggondolatlanul” haladt a forgalomban a „lehető legnagyobb sebesség” elérése érdekében. Ám Passer valamivel lassabb is volt, mint a sportautó korlátozott 320 km/h-s csúcssebessége. Az ügyészség azt is közölte, hogy az autópálya majdnem üres volt, a látási és időjárási viszonyok pedig jók. Következésképpen úgy ítélték meg, hogy senki sem volt veszélyben a hajnali 4.50-es mutatvány során – írta az ítélet kapcsán a The Sun.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Related posts