Tízből hatan egy évvel a fertőzést követően is érzik a Covid egyes tüneteit

Megosztás

A koronavírus-járvány során vált ismertté az a jelenség is, amit a szakértők hosszú (angolul long) Covidnak neveztek el. Az olyan tüneteket soroljuk ide, amik azután is megmaradtak, hogy a páciens igazolhatóan leküzdötte a betegséget. Ez a jelenség azonban még ma is tartogathat meglepetéseket, és éppen erre világít rá egy új tanulmány is – számolt be róla az Interesting Engineering nyomán magyarul a HVG.

A szakértők a munka során 289 olyan pácienst vizsgáltak meg, akik az elmúlt egy évben bizonyíthatóan elkapták a koronavírust. A válaszokból az derült ki, hogy az alanyok 59,5 százaléka még ennyi idő után is küzdött valamelyik, a hosszú Covid okozta tünettel.

Tanulmányunk azt mutatja, hogy a hosszú Covid még egy évvel a fertőzés után is nagy hatással lehet az életminőségre

– fogalmazott Aurelie Fischer, a Luxemburgi Egészségügyi Intézet orvosa.

A 289 résztvevő valamivel több mint fele nő volt, az átlagéletkoruk 40 év. Minden résztvevő egy kérdőívet is kitöltött, melyben a betegség ismert tüneteiről kérdezték őket. Tízből hat ember pedig úgy válaszolt, hogy egy tünet még most, hónapokkal a fertőzés leküzdése után is kínozza. A leggyakoribb panasz egyébként az alvászavar volt, erről a megkérdezettek 54,2 százaléka számolt be.

De gyakori volt még a krónikus fáradtság és a légzési probléma is.

Azok, akik közepesen súlyos vagy súlyos megbetegedésben szenvedtek a koronavírus miatt, kétszer nagyobb valószínűséggel számoltak be elhúzódó tünetekről, mint azok, akiknél a fertőzöttség nem járt különösebb tünetekkel. De ez nem feltétlenül van mindig így: Fischer szerint ők azt tapasztalták, hogy ha a betegség a kezdeti szakaszban is erőteljesebb, akkor a fertőzés leküzdése után nagyobb valószínűséggel alakulnak ki tartós tünetek.

Kapcsolódó cikkek