Tömegével emigrál Oroszországból az értelmiség

Megosztás

Akár egymillióan is lehetnek azok, akik az elmúlt öt hét során elhagyták Oroszországot – írja a Deutsche Welle helyszíni tudósítások alapján. Pontos szám nincs, hiszen Grúziában és Örményországban vízumot sem kérnek az oroszoktól.

Ez a mostani korszak legnagyobb agyelszívása

– nyilatkozta Andrej Losak oknyomozó újságíró a német közszolgálati portálnak Tbilisziben. Ő azért menekült el, mert az orosz értelmiség körében elterjedt a hír: Vlagyimir Putyin államfő szükségállapotot vezet be Oroszországban az ukrajnai háború kudarca miatt. Ez pedig azt jelentené, hogy nem lehet elhagyni Oroszországot.

Ludmilla Ulickaja, a Magyarországon is jól ismert írónő berlini lakásában ad interjúkat, amelyekben elítéli Putyin háborúját Ukrajna ellen. A moszkvai Bolsoj színház príma balerinája, Olga Szmirnova Amszterdamban folytatja, és így tovább.

A kivándorlók többsége azonban informatikus, mérnök vagy orvos, aki nem lát perspektívát maga előtt Putyin Oroszországában.

Az újságírók vannak talán a legnehezebb helyzetben, hiszen az életüket félthetik Oroszországban, ahol még mindenki emlékszik , hogyan gyilkolták meg Anna Politkovszakája újságírónőt, aki leleplezte Putyin brutális háborúját a Csecsenföldön.

A Levada közvélemény-kutató szerint Oroszországban a lakosságnak körülbelül a 20%-a ellenzi Putyin háborúját Ukrajna ellen. Ez mintegy 30 millió embert jelent. Közülük kerül ki az a körülbelül egymillió, aki elhagyhatta eddig Oroszországot. Putyin a távozókat “a haza ellenségeinek” nevezte, így visszatérésük a közeljövőben aligha valószínű – írja a Deutsche Welle.

Kapcsolódó cikkek