Végelszámolás indul a bedőlt Sberbank ellen

Megosztás

Az európai szanálási hatóság végelszámolást indított a magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák Sberbank Europe AG-nál.

Közleményük szerint a Magyar Nemzeti Bank az elmúlt napokban – az ügyfelek és valamennyi érintett fél érdekeinek védelmére – kísérletet tett arra, hogy a végelszámolás helyett megnyugtatóan rendeződhessék a hazai Sberbank helyzete, ám e lépések eredménytelennek bizonyultak.

A Sberbank Magyarország Zrt. súlyos likviditási és tőkehelyzete miatt az MNB is visszavonta a hazai hitelintézet tevékenységi engedélyét, és elrendelte annak végelszámolását.

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabály által előírt 10 munkanapon belül akár 100 ezer eurós összeghatárig (jelenlegi árfolyamon több mint 36 millió forintig) automatikusan kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket. A vállalkozások, egyesületek, alapítványok betéteire is vonatkozik a védelem, beleértve a külföldön élőket és a külföldieket is. Az évi 500 ezer eurónál kisebb költségvetésű önkormányzatok szintén részesülnek az OBA-védelemben.

Kapcsolódó cikkek