Nem érzi a két kilométerrel arrébb mit sem sejtő férfit vadászfegyverrel lelövő ember, hogy bűnös lenne

Megosztás

Újfehértón döbbenetes eset történt nemrég, egy férfit a saját kertjében tartózkodva talált el egy eltévedt lövedék, amely halálosan meg is sebesítette az áldozatot.

Nem vallja magát bűnösnek az a vadász, aki fegyverével 2020 májusában véletlenül, több kilométeres távolságból eltalált és megölt egy családapát Újfehértón, számol be az RTL Híradó műsoráról az rtl.hu.

A lap azt írja, az ügyészség szerint az állatorvosként dolgozó vádlott gondatlanul biztosította ki a fegyvert, amit ráadásul előző nap használt először – ekkor mutatta meg neki egy vadásztársa, hogyan kell lőni. A puskacsövet lakott terület irányába, az ég felé tartotta, ekkor sült el véletlenül a fegyver. Az eltévedt golyó a kertjében, családja körében beszélgető családapát találta el. A lapockáján megsérült áldozatot kórházba vitték, de életét már nem tudták megmenteni. A Blikk a tragédia után azt írta, értesüléseik szerint a vadász nem is sejtette, hogy a lövése embert ölt, csak miután a rendőrök felkeresték.

A férfi bírósági meghallgatása kedden kezdődött el Debrecenben. A 46 éves vádlott mellett az áldozat özvegye is a tárgyalóteremben volt. Az ügyészség 2 év felfüggesztett szabadságvesztést és 600 ezer forint pénzbüntetést szabna ki rá.

Mivel a vádlott nem vallotta magát bűnösnek, az ügy tárgyalással, a vádlott kihallgatásával folytatódik márciusban. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek