A posta munkatársának éberségén múlt, hogy ne sikerüljön a csalás

Megosztás

Egy 69 éves emődi férfi feleségének csörrent meg a telefonja 2022. január 12-én a déli órákban. Az asszony értetlenül hallgatta a telefonban neki beszélő férfit, majd a készüléket átadta párjának.

A telefonáló elmondta, hogy gyermekük Angliában balesetet okozott és egy személy olyan súlyosan megsérült, hogy kómában van. A fiúk pedig csak úgy tudja a börtönt elkerülni, ha egy nagyobb összeget átutalnak neki. Egymillió forint körüli összeget kért a telefonáló. A sértett elmondta azonban, hogy jelenleg háromszázezer forintot tud elvinni átutalni, így ebben az összegben maradtak.

A rémült szülő a pénzzel és a kapott instrukciókkal együtt a közeli postahivatalba ment, ahol megkezdte az átutalással kapcsolatos ügyintézést.

A postai alkalmazott azonban gyanút fogott a történtek hallatán és jelzéssel élt a rendőrség felé.

A tranzakció így nem ment végbe, a sértettnek kára nem keletkezett. A Miskolci Rendőrkapitányság csalás bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást az eset kapcsán.

Kapcsolódó cikkek