A virtuális asszisztens arra akart rávenni egy kisgyermeket, hogy pénzt nyomjon egy konnektorba. Szerencsére a szülők és a gyermek is észnél volt, a botrány azonban így sem kicsi.
Az Amazon erős magyarázkodásra kényszerült, miután egy hiba folytán a virtuális személyi asszisztense, az Alexa azt a feladatot adta egy 10 éves gyereknek, hogy dugjon be félig egy telefontöltőt, majd dugjon be a csatlakozásnál egy egycentes érmét – írja a Telex.hu.
A gyerek anyja a Twitteren írta le, hogy mi történt.
Eszerint épp a YouTube-on kihívásokat teljesítettek, amit egy tornatanár rakott össze unatkozó gyerekeknek. Amikor egy újabb kihívás jött volna, az Echo hangszóróban megszólalt a Tiktokon terjedő kihívás, ami nagyjából egy éve jelent meg.
A hatóságok természetesen óva intenek mindenkit, hogy részt vegyen ezekben, mivel az ember könnyen elvesztheti akár az egész karját egy ilyenben, de okozhat lakástüzet is.
Az Amazon eljuttatott egy közleményt a BBC-nek, ami szerint a hibát azonnal korrigálták, és az asszisztens ezentúl nem fog ilyen kihívásokat ajánlani.
