Szenteste napján sem lazsált a kormány: több mint 340 milliárd forint átcsoportosításáról döntöttek

Megosztás

A Gazdaság-újraindítási Alap terhére történtek az átcsoportosítások, derült ki a Magyar Közlönyből, amelyet a Napi.hu szemlézett.

Összesen 341 466 379 941 forint egyszeri elosztásról döntött az Orbán-kormány csak a gazdaságvédelmi alap terhére december 24-én – írta meg a lap. A Miniszterelnökséghez egyéb működési célokra például 6,03 milliárd forintot irányítanak át az Erzsébet gyermek- és ifjúsági táborok támogatására, de örökségvédelmi emlékhelyekkel kapcsolatos feladatokra megy összesen 148 millió forint, nonprofit szervezetek segítésére 73 millió. A kancelláriaminisztérium alá tartozó gazdasági társaságok összesen 2,35 milliárdot kapnak beruházásokra.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ingatlanokkal kapcsolatos beruházásokra 6,477 milliárdban részesül. A határon túli fejlesztéseket, ösztöndíjakat, felekezeti támogatásokat folyósító Bethlen Gábor Alap 1,69 milliárdot kap az év végén. Ide még nemzetpolitikai célokra tovább 1,69 milliárdot is folyósítanak.

Kiemelt Nemzetközi Sportesemény Stratégia és sportesemény pályázatok, valamint kiemelt hazai rendezésű sportesemények támogatására összesen közel 2 milliárd forintot utalnak a költségvetésből. Sportlétesítmények fejlesztésére megy további 700 millió. 

A teljes lista a Napi.hu cikkében olvasható.

Kapcsolódó cikkek