A szomszédunkban virágzik az oltáshamisítás

Megosztás

Az igazolást megkapja az ember, hogy beadták a vakcinát, ám az oltóanyag valójában a mellékhelyiségben végzi. Románia Európa-bajnoknak tekinthető ezen a téren.

Legalább 1300 személy ellen zajlik eljárás Romániában hamis oltási igazolások kiállítása miatt – jelentette be Lucian Bode román belügyminiszter. Több mint 500 bűnvádi dossziét vezetnek ezekben az ügyekben, amelyeket a Krónika Online szerint Romániában kagylós oltásnak jeleznek. Ez azt jelenti, hogy az oltási igazolásra vágyó személy fizet, az igazolványt kiállítják, a vakcina a wc-ben végzi.

A romániai hatóságok intenzíven szeptemberben óta foglalkoznak a jelenséggel, de több jel utal rá, hogy az iparág már nyáron fellendült, és több tízezer vakcina juthatott erre a sorsra. A legsúlyosabb eset a petei határátkelőnél felállított oltóponton történt, ott a személyzet legalább 3500 hamis igazolást állított ki, darabját 250-300 euróért, ami összességében kb. 1 millió eurós bevételt hozhatott a bűnözők számára.

Lucian Bode a B1 televízióban vasárnap Európa-bajnoknak nevezte Romániát oltáshamisításban, míg a kampány koordinátora, Valeriu Gheorghita korábban azt mondta, az ilyen esetek miatt fennáll a veszélye, hogy Románia és a romániai egészségügyi személyzet elveszíti a hitelét Európában. (444.hu)

Related posts