Kábítószer-kereskedelemmel és -fogyasztással gyanúsítanak öt borsodi fiatalt

Megosztás

A kazincbarcikai rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek során két személyt kábítószer-kereskedelemmel, három főt pedig kábítószer birtoklásával gyanúsítottak meg – számolt be róla a police.hu.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy sajószentpéteri és egy tardonai, míg kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy kazincbarcikai, egy tardonai és egy füzesabonyi fiatalemberrel szemben folytatott nyomozást.

A gyanúsítottakat a rendőrök egy közúti ellenőrzés során igazoltatták Kazincbarcikán 2020. július 12-én az esti órákban, amikor kábítószergyanús növényi törmelékeket találtak náluk, amelyekről utóbb bebizonyosodott, hogy valóban kábítószernek minősül.

Az eljárás során a rendőrök megállapították, hogy az öt személy közül ketten nemcsak fogyasztók voltak, hanem terjesztették is a kábítószert.

A később elvégzett kutatások során a nyomozók újabb növényi részeket, csomagolóanyagokat, őrlőeszközöket is lefoglaltak.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Kapcsolódó cikkek