Évenkénti ismétlő oltást valószínűsít a Pfizer első embere

Megosztás

Elmondása szerint így lehet csak fenntartani a magas szintű immunvédettséget a folyamatosan mutálódó koronavírus ellen.

A Pfizer amerikai gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója szerint a következő években évente szükség lesz a koronavírus elleni oltások ismétlő dózisainak beadatására – írta meg a 444.hu. Albert Bourla a BBC-nek adott azt mondta, így lehet csak magas szintű immunvédelmet fenntartani a koronavírus ellen.

Bourla arról is beszélt, hogy a Pfizer már készített frissített vakcinákat válaszul a Beta és Delta variánsokra, de ezekre nem volt szükség, most pedig egy olyan változaton dolgoznak, ami az Omikron-variáns ellen is jó. Ígérete szerint ez a vakcina 100 napon belül elkészülhet.

Elmondása szerint a vakcinák milliók életét mentették meg, és nélkülük „társadalmunk alapvető struktúrája kerülne veszélybe”.

Szerinte „globális versenyfutás zajlott a védett emberek védelmében”, de 2022-ben az országok „annyi adaggal rendelkeznek majd, amennyire szükségük van”.

via 444.hu

Kapcsolódó cikkek