Elismerésünk: százszoros véradót köszöntöttek Miskolcon

Megosztás

Kitüntették a sokszoros véradókat, a rekorder a száz alkalommal vért adó Lukács László, de a kilencvenes számot is többen elérték. Csak köszönettel tartozhatunk nekik.

November 27-e a véradók napja Magyarországon. Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója elmondta, a pandémia ideje alatt nehezebb volt megszervezni a véradásokat. – A középiskolákba nem tudtunk menni a digitális oktatás miatt, pedig ott jelentős bázisunk van. Különböző tervek alapján arra figyelünk, hogy napi egyenletességben érkezzenek a vérkészítmények, amiket a vérellátó szolgálat feldolgozás után továbbít a kórházaknak. A tudomány jelenlegi állása szerint ugyanis az emberi vér semmilyen más anyaggal nem pótolható. A rendszeres véradók biztonságot jelentenek a vérellátó szolgálatnak. Végül 2021-ben mintegy tizenkétezer-ötszáz egységnyi vért tudtunk levenni a vérellátó szolgálattal közösen megyénkben – mondta. 

A Vöröskereszt megyei szervezete elismerő oklevéllel fejezte ki köszönetét Zsigmond Ferencnek, aki hosszú évek óta kiemelkedő hozzáállásával, lelkiismeretesen segíti a véradásokat a miskolci polgármesteri hivatalban. Továbbá elismeréseket adtak át sokszoros véradóiknak, így például a múlt héten századszorra megjelent Lukács Lászlónak, aki nagyon fontosnak tartja a példamutatást. – Szüleim is rendszeres véradók voltak, pedagógusként pedig értéket szeretnénk átadni a gyerekeknek. Számomra öröm, ha úgy érzem, közreműködhetek életmentésben ilyen módon. A Biblia is kimondja, hogy nincs annál nagyobb szeretet, mint amikor életünket adjuk embertársunkért. Először pár nappal a tizennyolcadik születésnapom után voltam véradáson, azóta rendszeresen járok – mondta. (Minap.hu)

100x
Lukács László

90x
Kiss János
Vángor Árpád
Varga István

80x
Tolnai Sándor Attila
Tóth László Mihály

75x
Tóth Róbert
Varga Ferenc

70x
Bunda-Tóth Szabolcs Tamás
Csikai Tamás László
Fényes Józsefné
Kónya Károly Gyula
Szabó Sándor Zoltán
Szolnoki Zoltán Viktor

60x
Dömötör Zoltán Sándor
Holy Béla
Varacskai Zoltán

55x
Bacsó István

50x
Bajnóczi Bertalan
Ballai László Béla
Csabán Zsolt
Csorba László
Flekács Tamás
Galambos Lajos
Gazdik Zoltánné
Halász Csaba
Kovács István
Molnár Géza
Novák László
Répási József
Szalmás Péter
Tolnay Tamás
Vincze Tibor

25x
Bakondi Gábor
Bálint Tamás
Bíró Tímea
Bokros Péter
Bokros Renátó Antal
Budai Gábor
Dr. Lakatos Máté
Galambvári Péter
Gergely Zoltán
Görzsöny Alíz Ildikó
Hajdu László
Jobbágy Tamás
Kaposi Helga
Keresztesi Tamás
Kiss Bálint Tibor
Kiss Csaba
Kiss Lukács
Knizner Arnold
Komáromi Bertalan
Kozák Zsolt
Kozma Zoltán
Kupai Béla
Magyarné Malomsoki Mirtill
Mezei Csaba
Nagy Péter Imre
Nits Anita
Ozsvázh Attila István
Papp Sándor
Petrik Imre Attila
Pusztai Ádám
Pusztaszeri Krisztina
Rácz Gábor
Salamon Bálint
Sógor László
Stefán Richárd
Sulyok Barbara
Szabó Sándor
Szalánczi Vencel
Száraz Gábor Ákos
Szűcs Gábor
Várszegi Péter

Kapcsolódó cikkek