Három és fél év börtönt kért az ügyészség az Orosz Bernadettet megverő férfira

Megosztás

A bántalmazás részleteiről is mélyebb részleteket osztottak meg a nyilvánossággal.

A Nógrád Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat azzal az 54 éves férfival szemben, aki 2019-ben a bujáki honvédüdülőben tartott rendezvényen brutálisan megverte barátnőjét, közölte az ügyészség. A közlemény nem nevesíti, de az ügyben Orosz Bernadett volt az áldozat, aki utána kiállt a nyilvánosság elé, hogy felhívja a figyelmet a kapcsolati erőszak problémájára.

Az ügyészség a közleményében részletesen leírja, mi szerepel a vádiratban, eszerint a férfi és a nő 2018-ban ismerkedett meg, kapcsolatuk a férfi féltékenysége miatt konfliktusos volt, 2019 júniusában egy családi rendezvényen vettek részt, ahol összevesztek, az ittas férfi a nő fejét a falhoz verte, majd a menekülő Oroszt kétszer tarkón ütötte. Később a sértett miskolci otthonába utaztak, ahol a férfi a teraszon megtépte a nő haját és megpofozta őt.

Néhány hónap múlva a férfi hajnalban a saját kulcsával bement a nő lakásába, felébresztette, beszélgetni kezdtek, de összevesztek, és a férfi többször nagy erővel arcon ütötte a nőt.

2019 novemberében a pár a bujáki honvédüdülőben vett részt egy rendezvényen, vacsora után az emeleti szobájukban az ittas férfi újra féltékenykedni kezdett, majd az így kialakult veszekedésben a homlokán megütötte a nőt, aki ezután kizárta őt a szobából. Később a férfi az ajtót betörve rárontott, és gátlástalanul, hosszasan bántalmazta a sértettet, aki egyszer ki tudott menekülni a szobából és segítségért kiáltott, de a férfi a szobába visszahúzva ezután is tovább verte őt. A bántalmazásnak végül a segélykiáltásra az emeletre siető vendégek és az üdülő dolgozói vetettek véget.

„A sértett az arcán és a fején zúzódásos és töréses, 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, ám a támadás erejére, a támadott területekre, valamint a bekövetkezett sérülésekre figyelemmel fennállt a lehetősége az életveszélyes sérülések keletkezésének is” – írja a vádirat.

A Nógrád Megyei Főügyészség a férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és kétrendbeli súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat, melyben szabadságvesztés kiszabására és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy a törvényszék a korábban a férfival szemben elrendelt távoltartást továbbra is tartsa fenn.

Ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség 3 év 6 hónap szabadságvesztés és 4 év közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt. (Telex.hu)

Kapcsolódó cikkek