Már elkezdődött négyszáz általános iskolás gyermek nyaralása a perecesi napközis táborban

Megosztás

Augusztus közepéig zajlik idén nyáron is a táborozás, három turnusban.

Hétfőn megnyitotta kapuit a perecesi napközis tábor. Augusztus 13-ig három turnusban összesen négyszáz általános iskolás nyaral majd kedvezményes áron, a szülőknek ugyanis csak a napi háromszori étkezésért kell fizetniük. A fiatalok idén kézműves foglalkozásokon, játékos versenyeken és sportprogramokon kapcsolódhatnak ki a kéthetes táborban.

Játékos sorversenyek, zsinórlabda és foci – néhány program, amivel idén nyáron várják a táborba a hat és tizenhárom év közötti fiatalokat, akik most is színes programokon kapcsolódhatnak ki.

Mádai Linda táborvezető elmondta, a napi rutin a különjáratokkal kezdődik. – A városban öt csomóponton lehet felszállni, ezekkel érkeznek Perecesre a gyerekek. A buszmegállóból együtt felsétálunk a táborba, majd megreggelizünk. Utána kezdődnek a szervezett programok, amik hasonlóak a tipikus napközis foglalkozásokhoz, kilencvenöt százalékban szabadtéren – mondta.

Megnyílt a perecesi nyári napközis tábor | Minap.hu
Egy korábbi kép a táborból

A perecesi napközis táborba elsősorban az állami intézményekből fogadják a gyerekeket, de szabad helyek függvényében az önkormányzat az egyházi, illetve alapítványi iskolák diákjai számára is felajánlotta a táborozási lehetőséget. A jelentkezésnél idén is előnyt élveznek a dolgozó szülők gyermekei.

Voltak, akik első osztályosként először vettek részt a napköziben, de már nagyon várták a Perecesen eltöltött két hetet. Czeglédi Cintia a labdázást élvezte a legjobban, azon belül is a kidobót.

A részvételhez idén is kizárólag az étkezésért kell fizetniük a szülőknek. A gyerekek reggelit, ebédet és uzsonnát is kapnak. A perecesi napközis táborba idén nyáron az elmúlt évekhez képest fele annyian, kb. négyszázan jelentkeztek. A harmadik turnus augusztus 13-án zárul. (Minap.hu)

Kapcsolódó cikkek