Szlávik: Újra romolhat a helyzet, amíg nincs 5-6 millió beoltott

Megosztás

Kedvező, hogy sok 16–18 éves fiatal is hajlandó beoltatni magát koronavírus ellen, hiszen ezzel ők is részei lesznek az össznépi védettségnek – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa a közmédia műsorában, amelyet az Index.hu szemlézett.

Arra kérte a fiatalokat, hogy még többen regisztráljanak, hiszen ezzel nem csupán saját magukat védik, hanem nagyobb veszélynek kitett rokonaikat is. Szerinte Magyarország igen jól áll az átoltottság szempontjából, de a négy és fél millió immunizált ember még nem elég ahhoz, hogy nyugodtan hátradőljünk.

Addig nem lehetünk biztosak abban, hogy nem romlik a helyzet, amíg 5-6 millió ember meg nem kapja a vakcinát – mondta Szlávik János, aki jó hírnek nevezte, hogy már szinte valamennyi típusú vakcinából sok érkezett, és sok fog érkezni a preferált vakcinákból is. Jelezte, hogy egyesek jobbnak tartanak bizonyos gyártmányúakat a többinél, pedig mindegyik megvéd a súlyos fertőzéstől.

Index.hu

Kapcsolódó cikkek