Tapétavágóval támadt volt élettársára a miskolci férfi

Megosztás

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 43 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt – olvasható az Ügyészség honlapján.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett nő élettársi kapcsolatban éltek, azonban a nő szakított vele, ezt nem tudta feldolgozni.

2020. július elején a nő Miskolcon bevásárlás után az utcán hazafelé tartott, amikor odaérkezett a vádlott, meglátta, hogy volt élettársa egy rövid nyári ruhában van, amelyet úgy ítélt meg, hogy nagyon alulöltözött, és ettől rendkívül ideges lett. Odament a nőhöz, elkezdett kiabálni vele, szidalmazta, majd a kezében lévő hét cím pengéjű tapétavágó késsel a hátán megvágta, egyidejűleg a melltartó pántját is levágva. Ezután rögtön eltávozott a helyszínről.

A sértett a cselekmény következtében húsz cm hosszúságú nyolc napon belül gyógyuló vágott sérülést szenvedett el.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben közérdekű munka büntetést indítványozott.

Kapcsolódó cikkek