Jövő héten elkészülhet az Y-híd terelőútja

Megosztás

Bár a beruházás eredeti terveiben még nem szerepelt, hogy a Csokonai utcát meghosszabbítják a Fonodáig, de a miskolci városvezetés kezdeményezésére hamarosan elkészül az elkerülő út Martinkertvárosban – tudósított a Minap.hu. A lap szerint május 15-étől, azaz jövő szombattól megindulhat rajta a személyforgalom, másnaptól pedig már a buszok is ezen közlekedhetnek.

Az eredeti tervek még nem tartalmazták ezt a megoldást, a megépült terelőút jelentősen segít majd elviselni az Y-híd építése, és az ennek nyomán elterelt forgalom miatti közlekedési nehézségeket. A városvezetés a közlekedési problémák elkerülése érdekében sürgette egy alternatív útvonal kidolgozását. Március közepén kezdődtek a földmunkák a Csokonai utca folytatásánál.

“A városvezetés következetesen ragaszkodott hozzá, hogy az Y-híd építésének második üteme, a Kisfaludy utcai felüljáró elbontása csak az elkerülő út átadása után vegye kezdetét. A terelőút az Y-híd átadásával sem szűnik meg, az továbbra is gyorsabb eljutást fog biztosítani a martinkertvárosiaknak, a szirmaiaknak, ha Miskolc északi vagy keleti városrészeit akarják megközelíteni” – fogalmazott pénteki sajtótájékoztatóján Hegedűs Andrea, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján, amelyről a Minap.hu tudósított.

Az elkerülő út és a híd építési munkái jól haladnak: hamarosan elkészül az az egy kilométeres szakasz, amely hat és fél méter széles, kétszer egysávos forgalmi út lesz.

További részletek a Minap.hu írásában.

Fotó: Juhász Ákos/Minap.hu

Kapcsolódó cikkek