Itt valami megint nem stimmel: 17 éveseket hívnak Sinopharm-oltásra

Megosztás

A 444.hu számolt be róla, hogy több olvasójuk is jelezte, hogy 16-18 közöttiként regisztráltak a Pfizer-oltásra – mivel ez a korosztály csak ezt kaphat, s a jövő héten kezdik az oltást -, ám értesítést kaptak arról, hogy mehetnek a kínai vakcináért, amely viszont hivatalosan nem is adható nekik, még a WHO legfrissebb ajánlása szerint sem.

A 444.hu által említett 17 éves lány a regisztráció után pár nappal kapott egy emailt egy oltásszervezős rendszeren keresztül, hogy „a kormányhivatal tájékoztatása szerint a jövő hét folyamán Sinopharm vakcina érkezik a rendelőbe. Kérem, hogy legkésőbb május 6. 18:00-ig jelezzen vissza egy határozott Igen-nel, amennyiben elfogadja az oltást”. A lap olvasója azt írja, hogy nem páciensei a Sinopharmot felajánló orvosnak, nem volt vele kapcsolatuk korábban, szerinte így csak a regisztrációs oldalról juthatott hozzá a gyereke email-címéhez. Így járt a lány osztálytársa is.

Egy gyerekrendelőben dolgozója szerint azért fordulhatott elő, hogy 17 évest is behívtak, mert korábban az oltásregisztrációs oldalon életkor megkötés nélkül elfogadta a rendszer a regisztrációt. Egy hónapja ő is tudta regisztrálni a 14 éves gyerekét, nem utasította el a rendszer. Három hete, amióta felmerült a 16-18 éves korosztály oltásának lehetősége, sokan regisztrálhattak ebből a korosztályból. Aztán átállították az oldalt, hogy a 18 év alattiak regisztrációját automatikusan utasítsa el a rendszer és csak a múlt péntek 8 óra után indított kérelmeket rögzítése. A 17 éves lány vélhetően még korábban bekerült a rendszerbe, és azért kaphatott értesítést egy teljesen idegen orvostól, hogy jött kínai vakcina, mert aki még gyerekorvosnál van praxisban, annak neve a területileg illetékes felnőtt háziorvos listájára került – jó esetben.

A 444.hu további hasonló érdekes esetekről is beszámolt, további részletek a cikkükben.

Kapcsolódó cikkek