Palkovics László nem túlozza el a számára és pártja számára nem szükséges kommunikációt.
“Ön egy rendkívül fontos minisztériumot vezet. Annak ellenére, hogy miniszterként ez feladata lenne, soha nem válaszol a kérdésekre. A reakciók rendszerint Schanda Tamástól érkeznek, de ezek szinte soha nem tartalmazzák a feltett konkrét kérdésre a választ, helyette legtöbbször politikai gyalázkodást olvashatunk, és a 2010 előtti kormányokra mutogatás történik meg” – vezette fel a Palkovics László innovációs miniszterhez intézett kérdéseit az LMP-s Keresztes László Lóránt. Ezt követően a képviselő négy kérdést tett fel a miniszternek:
- “Ez így megfelel az Ön elveinek?”
- “Ön szerint ez a helyes eljárás egy minisztertől?”
- “Kifejezetten Ön utasítja az államtitkárát, hogy tagadja meg a választ a kérdésekre?”
- “Ön utasította Schanda Tamást, hogy a válaszok helyett politikai sárdobálással foglalkozzon, írásban és a parlamenti viták során is?”
Amikre igazi trollválaszt érkezett.
Palkovics helyett Schanda válaszolt, mindössze annyit, hogy
“Személyem iránti érdeklődése megtisztelő számomra. Hálás vagyok, hogy nyomon követi munkámat. Továbbra is készséggel állok a szolgálatára.”
