Döbbenetes: A közeledő vonat előtt esett a sínekre egy gyermek, egy hős vasutas mentette meg – videó

Megosztás

Elképesztő jelenet és látható, hogy a józan gondolkodást is felülírta a kisgyermekben a pánik. A vasutas azonban észnél volt és villámgyorsan cselekedett.

Hátborzongató jelenetet rögzített az egyik mumbai vasútállomás térfigyelőkamerája: egy gyerek megcsúszott a peron szélénél és a sínekre esett, miközben a vonat nagy sebességgel közeledett. Szerencsére arra járt egy vasutas, és gyorsan odarohant segíteni. A gyerek már biztonságban volt, mire a vasutas fel tudott kapaszkodni a peronra, nem sok híja volt, hogy elüsse a vonat. A gyerek végül egy karcolás nélkül úszta meg az ijesztő esetet.

A CNN videója szerint a gyerek anyja vak, ezért nem tudott maga a gyereke segítségére sietni. A felvételt a vasúti közlekedésért felelős minisztérium hozta nyilvánosságra hétfőn, külön kiemelték a hős vasutas, Mayur Shelke bátorságát és elhivatottságát.

A videó külön érdekessége, hogy megmutatja, mennyire elveszíthetjük lélekjelenlétünket, ha eluralkodik rajtunk a pánik. Az esés után a kisgyermek meg sem próbált a másik irányba menekülni, ahol még csak magas fal sincs. A vasutas cselekedete ettől függetlenül zseniális.

Telex.hu

Kapcsolódó cikkek