Késsel követelték a fiatal borsodi férfi telefonját

Megosztás

A Kazincbarcikai Járásbíróságon felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás azzal a két férfival szemben, akik késsel követelték a sértett mobiltelefonját a borsodi városban – olvasható a Miskolci Törvényszék honlapján.

A vádirat tartalma szerint a felnőtt és a fiatalkorú vádlott 2020. július hó 06-án az esti órákban együtt voltak Kazincbarcikán, amikor az egyik középiskola előtti téren észrevették a sértettet, megszólították, kérték, hogy a nála lévő mobiltelefont mutassa meg. A fiatal férfi a vádlottak kérését megtagadta, mire a vádlottak azzal fenyegették meg, hogy megverik, leszúrják. Az idősebb vádlott elővett a nadrágja zsebéből egy kb. 6-7 cm hosszú kést, melyet a sértettnek megmutatott, miközben azt állította, hogy “ő 14 évet ült börtönben, bárkit leszúr”. Ezután a fiatalkorú vádlott tenyérrel arcon ütötte a sértettet, aki a történtek hatására átadta a mobiltelefonját és az ahhoz tartozó fülhallgatót a vádlottaknak.

Közben a sértett elhatározta, hogy édesapjától fog segítséget kérni a vádlottakkal szemben: egy másik telefon átadásának ürügyén elhívta a vádlottakat a házukhoz, majd az ingatlan előtt a fiatalkorú terhelt kezéből kicsavarta a korábban átadott telefont és beszaladt a házba, ahol édesapjának elmondta a történteket. A sértett édesapja a vádlottakat elzavarta, majd értesítette a rendőrséget.

A vádlottakkal szemben – amennyiben bűnösségük megállapításra kerül – akár 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, ezért tartani kell attól, hogy szabadlábra kerülésük esetén a büntetéstől való félelmükben a hatóság elől megszöknének vagy elrejtőznének. A vádlottak egzisztenciális helyzete, életmódja miatt az is feltehető, hogy újabb bűncselekményt követnének el. Ezen indokok matt a bíróság a vádlottak letartóztatását fenntartotta.

Kapcsolódó cikkek