Az ellátás megszűnésével fenyegetnek orvosok az új szerződésük miatt

Megosztás

Ezen a héten kell aláírniuk az egészségügyi dolgozóknak azt a szerződést, amivel a jövő hónaptól tovább dolgozhatnak a közellátásban, azonban sokan csak az utolsó pillanatokban kapták kézhez a dokumentumot. Feszültség most is érzékelhető, a Magyar Orvosi Kamara szerint a többség a szerződés két pontjával nem ért egyet. Ha ezeket nem rendezik villámgyorsan a kórházi főigazgatók, akkor több helyen ellehetetlenülhetnek a márciusi beosztások – írja a HVG.

“Ilyen a világon nincsen”

– fakadt ki a lapnak egy orvos, miután tudomása szerint sokan a határidő előtt néhány nappal még mindig nem kapták meg az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket.

A március 1-jén hatályba lépő új jogviszony teljesen átalakítja az egészségügyben dolgozók munkakörülményeit és bérezését is, aki viszont nem írja alá a papírt, nem dolgozhat állami vagy önkormányzati fenntartású intézményben.

“700 ember dolgozik a kórházban. A szakdolgozók szerződése már kész van, de még ők sem kapták meg. Az orvosoké pedig tudtommal még el sem készült, én legalábbis még mindig nem láttam az enyémet”

– mondta a hvg.hu-nak egy vidéki kórház osztályvezető főorvosa, aki szerint az új szabályozás annyira sokrétű, hogy még több diplomával is nehezen fejthető meg.

A béremelés mellett szigorú összeférhetlenségi szabályokat és két évre szóló átvezényelhetőséget tartalmazó törvény miatt a kezdetektől nagy volt a felháborodás.

A Magyar Orvosi Kamara tavaly októberi felmérése szerint az orvosok 77 százaléka nem akart belemenni az új jogviszonyba, a szakdolgozók körében pedig a 30 ezer válaszadó fele gondolkodott az állami egészségügyi szféra elhagyásán.


A Debreceni Egyetem klinikáján dolgozó traumatológusok és idegsebészek hétfőn levélben közölték a Klinikai Központ vezetőivel, hogy ha a szerződésük tartalma nem változik a juttatásokat és a többletmunka díjazását illetően, akkor nem írják alá, amivel

március 1-től a Hajdú-Bihar megyei traumatológiai ellátás megszűnik.

Az egyetem gyorsan lépett, a vitás kérdéseket hamar rendezték a traumatológiai és kézsebészeti osztály szakorvosaival – bár ennek részletei nem nyilvánosak –, így a jelek szerint itt nem lesz fennakadás a sebészeti ellátásban.

A nyíregyházi Jósa András Kórház traumatológusainak tiltakozása is nyilvánosságra került, a szerződést ők sem írnák alá, mert a munkaszerződés nem tartalmazza az illetményen felüli egyéb juttatásokat, a foglalkoztatás minimum feltételeit (mint a munkavégzés helye, ami az átvezénylések miatt lehet kardinális kérdés), illetve nem biztosítja a jelenlegi foglalkoztatási körülményeket és jogokat, amellyel szerintük a munkáltató alapjaiban veszélyezteti az ellátás biztonságát.

A Magyar Orvosi Kamara kedden levelet írt Jenei Zoltán országos kórházi főigazgatónak, hogy tudassa, a kollégák jelentős része megkapta a szerződéseket, és két témában van a legnagyobb elégedetlenség:

  • abszurdnak tartják az ügyelet 70–80–90%-os díjazását, valamint
  • elfogadhatatlan, ha az ügyelet a pihenőnap miatt jövedelemvesztéssel jár.

Hozzászólások

Related posts