Fennakadásokat okozott a miskolci közlekedésben a havazás

Megosztás

Az előrejelzéseknek megfelelően vasárnap este, hétfő reggel megérkezett a havazás Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, ez pedig több helyen, így Miskolcon is okozott problémákat. A miskolci Városgazda este megkezdte a város fő közlekedési útvonalainak alászórását, a munkavégzés azóta is folyamatos – tudósított a miskolci Rádió M.

Éjjel a középső, keleti és északi tájakra is megérkezett a hó, néhol intenzíven havazott és több centi havat dobott le a ciklon erős, viharos szél kíséretében, hófúvással. A legtöbb helyen vizes, tapadó hó esett. A 15-ös autóbusz egy ideig nem a teljes vonalon közlekedett fakidőlések miatt, csak a Felső-Majláth-Őskohó között járnak. A 16-os autóbusz közlekedésével is adódtak gondok, de az is helyreállt időközben.

Változó intenzitással esik a havaseső, hó Miskolcon, az MVK járatai elindultak, kisebb késések előfordulhatnak – tájékoztatott a társaság Facebook-oldalán hétfő reggel. Mint írták, leginkább a 16-os autóbusz útvonalán csúszik az útburkolat, itt egy távolsági busz már el is akadt – emiatt az MVK buszai sem tudnak közlekedni Lyukó völgy felé.

Főként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében okozott kárt a havazás, a tűzoltókhoz hétfő késő délelőttig mintegy ötven bejelentés érkezett az időjárás miatt – mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághelyettes szóvivője az MTI-nek. A Minap.hu által idézett Dóka Imre telefonon elmondta, a bejelentések több mint kilencven százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett, a környező megyékből általában csak két-három hívás érkezett. Főként a szél és a felázott talaj miatt, a hó súlya alatt kidőlt fák eltávolításához kérik a tűzoltók segítségét – tette hozzá. Egyebek mellett Miskolc-Diósgyőr, Kishuta, Nyíri, Monok, Ózd, Rakaca és Aggtelek környékéről érkezett bejelentés.

Forrás: Rádió M, Minap.hu

Kapcsolódó cikkek