Ez az évünk is rá fog menni a járványra – állítja a vírológusprofesszor

Megosztás

Ha tudományos tények és publikációk alátámasztják egy vakcina hatásosságát, akkor nincs olyan vakcina, amivel ne oltathatnánk be magunkat – mondta el Jakab Ferenc virológusprofesszor, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportjának vezetője az ATV Heti Napló című műsorában. Bár van különbség az első, második és harmadik generációs vakcinák között, a legnagyobb baj így is mindig az, ha elkapjuk a koronavírust – idézi a szakember szavait az Index.

Az első generációs vakcinák főleg inaktivált vírust tartalmaznak, amelyekben van hordozóanyag. A második generációs vakcinákban nincs vírus, csak egy darab fehérje, amely hordozóanyagot tartalmaz. A harmadik generációs vakcinák már csak a vírusnak egy fehérjét kódoló örökítőanyagát tartalmazzák. Ez az, amely vírusfehérjét termel az emberi szervezetben, és erre születik egy immunválasz, hordozóanyagok viszont nincsenek benne. A virológus szerint nem kell megijedni attól, hogy első generációs vakcináról van szó a kínai Sinopharm esetén.

Jakab Ferenc beszélt arról is, hogy a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések feloldására csak akkor lehet számítani, ha nő a beoltottak száma. “Rá fog menni az évünk” – válaszolta arra a kérdésre, hogy mikor lehet vége a koronavírus-járványnak, és – fűzte hozzá – attól függetlenül, hogy elkezdődött az oltási kampány, senki nem dobhatja el a maszkot, nem áll vissza minden a régi rendbe. Ha olyasvalaki kapja el a vírust, akit már beoltottak, nagy esélye van arra, hogy tünetmentesen vészeli át a fertőzést, és nagy esélye van arra is, hogy senkinek nem adja tovább a kórt.

Forrás: Index via ATV

Hozzászólások

Related posts