Müller Cecília szerint átgondolt oltási tervet követ az állam

Megosztás


Müller Cecília elmondta, hogy az oltásra jelentkező egészségügyi dolgozók 80 százaléka már megkapta a védőoltást, és közülük nyolcezren már a második dózist is. “Ez óriási dolog” – fogalmazott, rámutatva, hogy az egészségügyiek ezzel nem csak magukat, de környezetüket is megóvják a fertőzéstől.

Az országos tisztifőorvos elmondta, hogy az új vakcinabeszerzésekkel már a 60 év felettiek, illetve a 89 évnél idősebb állampolgárok oltása kezdődhet meg; őket elsősorban otthonaikban a háziorvos vagy egy oltócsoport fogja felkeresni.

Az országos tisztifőorvos nagy előrelépésnek nevezte, hogy a magyar szakembereknek is sikerült a vírus angliai mutációját itthon sejttenyészeteken szaporítani, így vizsgálni tudják annak genetikai állományát.

Ez a magyar oltóanyagfejlesztésben fog nagy szerepet kapni – emelte ki -, hiszen az lenne a cél, hogy olyan vakcinát fejlesszenek ki a magyar szakemberek, amely a Magyarországon “keringő” vírusvariánsok ellen is véd.

Az orosz oltóanyaggal kapcsolatban Müller Cecília elmondta, a Szputnyik V vakcinából hatezer adagot a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laboratóriumában vizsgálnak.

Az orosz fél túljutott az oltóanyag harmadik klinikai fázisán, amelyről megjelent egy úgynevezett köztes publikáció is, és megfelelő dokumentáció áll erről rendelkezésre. Ez alapján adta ki a magyar gyógyszerhatóság az előzetes vészhelyzeti engedélyt, amely hat hónapra szól.

via 168ora.hu

Kapcsolódó cikkek