Egyre nagyobb a koronavírus elleni oltás népszerűsége Magyarországon

Megosztás

A november 30-ával kezdődő héten a megkérdezetteknek még csupán 15 százaléka volt biztos abban, hogy beoltatná magát a koronavírus-fertőzés ellen, azóta azonban jelentősen emelkedett az oltási hajlandóság.

Az elmúlt héten már minden harmadik válaszadó nyilatkozott úgy, hogy tervezi beadatni magának a védőoltást

– derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kutatásából, amit a HVG is közölt. A szervezet hetente készít felmérést a témában.

Az oltást felvenni szándékozók arányának növekedésével párhuzamosan egyre csökken az azt elutasítóké (36 százalék vs. 27 százalék), illetve azoké, akik úgy nyilatkoznak: nem tudnak vagy nem akarnak válaszolni a kérdésre (21 vs 12).

A KSH jelentése szerint az oltási hajlandóság javulásában minden bizonnyal szerepet játszik a tájékoztatás erősödése és az, hogy a vakcina megérkezett az országba, december 26-a óta pedig oltanak is vele.


Az adatok azt mutatják, hogy az oltáshoz való hozzáállást leginkább a vakcina biztonságosságáról alkotott kép alakítja.

A megkérdezettek

  • 83 százalékát a járvány súlyossága, a megbetegedések, halálozások száma,
  • 79 százalékát az oltással kapcsolatosan sajtóban, médiában megjelenő hírek,
  • 78 százalékát a kormányzati kommunikáció,
  • 67 százalékát pedig a közösségi médiában megjelenő információk is befolyásolják.

Ugyanakkor a válaszadók fele saját bevallásuk szerint egyáltalán nem veszi figyelembe az oltásellenes, oltásszkeptikus csoportok véleményét.

Hozzászólások

Related posts