“A határok lezárása nem megoldás a vírus terjedésének fékezésére”

Megosztás

Márpedig az EU-ban és Magyarországon is ezt a gyakorlatot láthattuk, ahogy a világ számos más országában is. Akkor utazgassunk nyugodtan, úgysem ezen múlik? Vagy ez az oltást igazoló kis kártya miatt lesz így?

Az Európai Tanács szerint csak a járvány későbbi szakaszában lehet felmérni, hogy hogyan és milyen körülmények között alkalmazható a vakcinaútlevél.

Az Európai Unió tagállamainak vezetői videókonferencia keretében tartott tanácskozásukon egyetértettek a koronavírus-járvány megállítását célzó korlátozó intézkedések fenntartásában és szükség esetén szigorításukban is a vírusmutációk terjedésének megállítása érdekében – közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az informális csúcsértekezletet követően csütörtökön éjjel.

Az állam-, illetve kormányfői EU-fórum munkáját irányító Michel az éjszakába nyúló tanácskozást követően tartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az unió belső határainak nyitva kell maradniuk a belső piac működésének folyamatossága érdekében, a vírussal és minden mutációjával szembeni fellépés sikerének érdekében azonban elképzelhető a nem alapvető fontosságú utazások korlátozása.

Michel elmondta, hogy a tagállami vezetők rendkívüli jelentőségűnek nevezték az antigén gyorstesztek alkalmazásának és a koronavírustesztek eredményeinek kölcsönös elismerését, továbbá az oltási kampányok felgyorsítását szorgalmazták. Leszögezték, hogy a vakcinákat a lélekszám arányában, azonos időben kell eljuttatni minden tagállamnak. Szükség van az oltási kampány eredményeinek nyomon követésére, a tapasztalatok megosztására, illetve a tömeges oltáshoz szükséges infrastruktúra és eszközök rendelkezésre állására is. A rendelkezésre állás érdekében az oltóanyaggyártóknak tiszteletben kell tartaniuk a megállapodásokat.

A beoltást igazoló, úgynevezett vakcinaútlevéllel összefüggésben a kormányfői tanácskozó fórum elnöke azt mondta, óvatos előkészületekre van szükség az ilyen igazolások jövőbeni használatával kapcsolatban. A kérdésre a tagállami vezetők később visszatérnek, ugyanis csak a járvány későbbi szakaszában lehet majd felmérni, miként és milyen körülmények között alkalmazhatók az ilyen tanúsítványok. Bevezetéséhez az oltási művelet rendkívüli összehangoltságára, elismerésére, a teljes oltási folyamat szigorú ellenőrzésére van szükség, mondta Michel.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte: a koronavírus-járvány továbbra is nagyon súlyos következményekkel jár Európában, a vírus újonnan megjelent mutáns változatai nagy aggodalomra adnak okot.

Felhívta a tagállamok figyelmét arra, hogy a vírusmutációkról és azok elterjedtségéről több információra van szükség, ezért a vírus genomjának meghatározásával kapcsolatos vizsgálok bevezetésre szólított fel. Az elnök elmondta, hogy az oltások reményt adnak a járvány elleni küzdelemben, azonban az EU-ban koncentrálni kell az oltóanyagok gyorsabb kiszállítására és a már rendelkezésre álló készletek hatékony alkalmazására. Közölte továbbá, hogy az unió eltökélt abban, hogy nagyobb kiszámíthatóságot biztosítson az oltóanyagok tagállamokba való szállítása és a dózisszám növelése terén.

Von der Leyen véleménye szerint a határok lezárása nem megfelelő eljárás a vírus megfékezésére, ezért célzott intézkedéseket javasolt, köztük a járványhelyzetet mutató térkép színkódjai között egy újabb – sötétvörössel jelölt – kockázati kategória bevezetését, amely azokat a térségeket jelezné, ahol kiugróan magas a fertőzöttek száma.

A koronavírus elleni oltást igazoló dokumentumokról az uniós végrehajtó testület elnöke úgy vélekedett, hogy azt több szempontból is meg kell vizsgálni, például választ kell kapni azokra a kérdésekre, hogy mennyi ideig ad védelmet az oltás, és vírushordozó lehet-e egy beoltott. Emellett jogi megfontolás alá esnek azok az esetek is, ha például valakinek nincs hozzáférése a vakcinához, vagy esetleg egészségügyi okok miatt nem oltható be. További kérdéseket vet fel a személyes adatok megfelelő kezelése – monda.

Von der Leyen megerősítette: nemsokára elengedő mennyiségű vakcina érkezik az uniós tagállamokba ahhoz, hogy a lakosság 70 százalékát védetté tegye.

Elmondta továbbá, hogy az EU létrehozta saját oltóanyag-elosztó mechanizmusát abból a célból, hogy a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezésen keresztül vagy más módon az alacsonyabb jövedelmű országokba is eljusson a vakcina.

Az állam- és kormányfői értekezletet megelőzően, írásbeli eljárás útján az Európai Unió Tanácsa ajánlást fogadott el az antigén gyorstesztek alkalmazásának és a koronavírus-tesztek eredményeinek kölcsönös elismerésére szolgáló közös uniós keretszabályokról. A legfontosabb elemek között szerepel az antigén gyorstesztek és az RT-PCR-tesztek eredményeinek igazolása és kölcsönös elismerése mellett a szabványosított és digitalizált adatok tagállamok közötti megosztása. Az ajánlás továbbá rendelkezéseket tartalmaz egy, a jövőben esetlegesen kialakuló világjárvány kihívásainak kezelésére is. Ez egyebek mellett az antigén gyorstesztek közös listájának rugalmassá tételét írja elő annak érdekében, hogy hozzá lehessen adni vagy eltávolítani azokat a teszteket, amelyek hatékonyságát a vírusmutációk befolyásolják.

Kapcsolódó cikkek