Nem tudja folytatni a Dakar ralit a Szalay-Bunkoczi páros

Megosztás

Nem tudja folytatni a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-ralit a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros – számolt be a szomorú sporthírről Telex.

A csütörtöki bukásuk után még elindultak a pénteki szakaszon, az Opel Dakar Team Facebook-oldalán közölt beszámoló szerint tíz kilométerrel a start után megszűnt az autóban a négykerékhajtás, ezért visszafordult a kiindulási ponthoz. Mivel így nem tudták volna teljesíteni a gyorsaságit, az aszfaltos úton mentek át Háilba, a szombati pihenőnap helyszínére.

Szalayék folytathatták volna a versenyt, ha erre a napra felhasználják az úgynevezett jokert, de a továbbiakban eredményük már csak a napi értékelésbe számított volna bele, az összetettbe nem. Az Opel Dakar Team kettőse végül úgy döntött, hogy tartalékalkatrészek hiányában nem folytatja a versenyt.

Huszonöt éve, amikor először indultam a Dakaron, az elejétől kezdve szenvedtünk, és ez most sajnos megismétlődött.

– mondta Szalay Balázs, aki eddigi 15 Dakarjából kilencet befejezett.

Idén már az első napon nagy hátrányba kerültek, amikor eltört a kormányösszekötőjük, de a magyar szerint az összes versenynapuk szenvedés volt valami miatt. A pénteki baleset után már csak kamionos segítséggel jutottak vissza a táborhoz.

Kapcsolódó cikkek