Pontosan egy éve van tudomásunk az új koronavírusról

Megosztás

Pontosan egy éve, 2019. december 31-én tájékoztatta az Egészségügyi Világszervezetet Kína, hogy már nem képes megfékezni – vagy egyesek szerint inkább eltitkolni – a területén terjedő új koronavírus-járványt.

Az ezt követő hetekben egyre több és több országból jelentettek fertőzöttet. A helyzet kezelése nemzetközi együttműködést kívánt meg, ám nem mindig sikerült azt megvalósítani. A járvány első hulláma által letaglózott Olaszország segélykérésére nem tudtak megfelelően reagálni az uniós tagállamok. Ehelyett lezárták a határaikat és elkezdtek egymással versengeni, hogy minél több maszkot és egészségügyi felszerelést szerezzenek be maguknak.

A kudarcot Brüsszelben is elismerték.

“Az igaz, hogy erre senki sem volt igazán felkészülve. Az is igaz, hogy sokan nem voltak ott, amikor a kezdet kezdetén Olaszország segítségre volt szüksége. Európa emiatt szívből jövő bocsánatot kér, ami csak akkor ér valamit, ha a viselkedésén is változtat”

– jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

via euronews.com

Kapcsolódó cikkek