Kiléphet a Megyei Jogú Városok Szövetségéből Veres Pál és nyolc másik polgármester

Megosztás

Belháború alakult ki a Megyei Jogú Városok Szövetségében, miután annak fideszes kaposvári polgármester elnöke, Szita Károly kiadott egy nyilatkozatot. Pécs polgármestere, egyben a Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnöke, Péterffy Attila most azt írta ki a Facebookra, a jövőben szakmai alapon képviselje a szövetséget, és “tartózkodjon a szervezet egésze nevében tett, politikai alapú nyilatkozatoktól” – számolt be a 168ora.hu.

A nyilatkozatot az önkormányzatokat szinte végzetesen érintő helyi iparűzési adó mértékének megfelezéséről adta ki Szita, elégedettségét fejezve ki. Holott ezt az összes megyei jogú város vezetője értetlenül fogadta (a fideszesek is), a 23-ból 9 városvezető pedig kifejezetten nem ért egyet sem a döntéssel, sem a nyilatkozattal, írja Péterffy:

“Szita Károly tehát az MJVSZ szakmai céllal létrejött, a nagyvárosok egységes képviseletére hivatott szövetsége nevében, az érintett polgármesterekkel folytatott egyeztetés nélkül, de az ő nevükben adott ki a kormány politikai céljaival egyetértő, az önkormányzatok kivéreztetését célzó döntést támogató nyilatkozatot.”

Ezzel Péterffy szerint Szita Károly túllépett hatáskörén, politikai célokra használt fel egy szakmai érdekképviselet érdekében megalakult szervezetet.

“Ezt károsnak és elfogadhatatlannak tartjuk. Azt kérjük Szita Károlytól, hogy szakmai szervezetként tekintsen az MJVSZ-re, és csak a tagokkal előzetesen egyeztetett közleményt adjon ki, egyúttal tartózkodjon a szövetség nevében tett, politikai célú nyilatkozatoktól.”

Az iparűzési adó csökkentése olyan nehéz helyzetbe sodorja az önkormányzatok költségvetését, hogy az MJVSZ tagdíjára már nem lesz elég forrás,

“ezért úgy döntöttünk, hogy 2021-ben nem fizetjük be a szervezet több millió forintos, éves tagdíját. Valóban minden forintra szükség lesz ahhoz, hogy önkormányzataink működőképesek maradjanak, és ahogy eddig, úgy ezután is mindent megtegyünk városaink polgárainak védelme érdekében.”

A 9 ellenzéki városvezető:

  • Péterffy Attila, Pécs polgármestere
  • Botka László, Szeged polgármestere
  • Veres Pál, Miskolc polgármestere
  • Nemény András, Szombathely polgármestere
  • Csőzik László, Érd polgármestere
  • Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere
  • Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere
  • Szűcsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere
  • Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere

Szita ezutáni nyilatkozatától teszi függővé, hogy az MJVSZ tagja marad-e.

Kapcsolódó cikkek