Szájer József elismerte, hogy ott volt a brüsszeli orgián

Megosztás

A Fidesz most lemondott EP-képviselője, Szájer József megerősítette, hogy ő volt az a magyar politikus, aki drogfűtött szexorgián vett részt Belgiumban. 

A belga lapok kedden arról írtak, hogy az esemény egy 25 fős szexparti volt, ahol főleg férfiak voltak jelen, és a jelenlévők között volt egy magyar EP-képviselő is, aki az ereszcsatornán keresztül próbált menekülni. A lapok ugyan Szájer nevének említése nélkül, de elég egyértelműen meg is írták, hogy a Fidesz befolyásos politikusa lehetett az a képviselő. 

A 444 munkatársai észrevették, hogy Szájer kedd délután egy közleményt tett közzé honlapján, a honlap azonban jelenleg nem tölt be. De idézi a közleményt többek között az Origó is

„A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam. A rendőrségi igazoltatás után jeleztem, hogy képviselő vagyok, mert igazolvány nem volt nálam, a rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, majd hazavittek.

Kábítószert nem fogyasztottam, a rendőrségnek helyben felajánlottam, hogy készüljön hivatalos teszt, de ezt nem tették. A rendőrség szerint extasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról hogy ki és miképp helyezte el nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem. Sajnálom, hogy megsértettem a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, ez felelőtlenség volt részemről, az ezért járó szankciókat vállalom.”

Szájer a hétvégén mondott le váratlanul az EP-helyéről. A Fidesz a napokban egy fotóval köszönték meg Szájer József brüsszeli munkáját és egyelőre nem nyilatkoztak az ügyben.

Related posts