A kormány az oroszoktól vásárol vakcinát

Megosztás

Jövő héten jelentős mérföldkőhöz érkezik a Covid-19 elleni orosz oltóanyag engedélyezése, ami lehetővé teheti, hogy Magyarország decembertől kis mennyiségben, januártól pedig nagy mennyiségben vásároljon ebből a vakcinából – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Facebookon közvetített felvételen.

Szijjártó Péter a keleti irányú vakcinabeszerzésre vonatkozó tárgyalásairól beszámolva elmondta, az orosz féllel a licenc megvásárlásának lehetőségéről is tárgyalnak, hogy Magyarország helyben is elő tudja állítani az oltóanyagot. Közölte továbbá, hogy Magyarország egy kínai állami vakcinagyártónál is regisztrálta vásárlási szándékát, valamint két magántulajdonú társasággal is kapcsolatban áll, aminek eredményeként Magyarország az elsők között juthat oltóanyaghoz Európában. Egészségi állapotáról Szijjártó Péter elmondta, a megfertőződése miatt elrendelt karantén ötödik napján a Covid-19 betegség néhány tünete, így például a fejfájás és végtagfájdalom erősödött nála, míg a nátha tünetei és a köhögés csillapodott.

Kapcsolódó cikkek