Elárvereznek egy szétlopott, félkész stadiont

Megosztás

Árverésre bocsátja a felszámolóbiztos a szigetszentmiklósi félkész stadiont, 420 millió forintot remélnek az eredetileg egy 3,5 milliárdos tao-projekt keretein belül építeni kezdett létesítményért. A beruházás 2012 óta elnyelt 1,5 milliárd forintot, de az építkezés 2017 óta áll – írja az Mfor.hu.

A lap a szigetszentmiklósi stadiont a tao állatorvosi lovának nevezi:

A problémák 2017 környékén kezdtek megszaporodni és egyre súlyosabbá válni, majd 2018 márciusában már látszódott, hogy küzdeni kell az akkori tulajdonosoknak az akkor 60 százalékos készültségű projekt befejezéséért. Kormányzati segítségben is bíztak, ám az végül elmaradt és 2018 júniusában felszámolási eljárás indult a Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Körével szemben. 2020 őszén a felszámolóbiztos végül a stadiont is árverésre bocsátja.

– írták

A félkész épületek állaga leromlott, évek óta őrizetlenül állnak, szétlopták őket, és a telkek tulajdonosa, a helyi önkormányzat sem akar már foglalkozni velük az Mfor.hu szerint.

Kapcsolódó cikkek