Zaklatási botrány miatt mondott le a fideszes polgármester?

Megosztás

Borsodi László idén július végén váratlanul, indoklás nélkül mondott le a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levelek polgármestere tisztségéről. A fideszes politikus 2010 óta volt polgármestere a Nyíregyháza közelében fekvő, 4500 lakosú községnek. A 24.hu most a bíróság és az ügyészség válaszai alapján arról ír, hogy Borsodit 2017-ben zaklatás vádjával jelentették fel, majd a rendőrség lefoglalta több digitális eszközét. Az ügyészség 2018 októberében vádat is emelt ellene két nő sérelmére elkövetett, becsület csorbítására alkalmas hamis képfelvétel nyilvánosságra hozatalának bűntette, valamint információs rendszer megsértése vétsége miatt. Megerősítették a lapnak, hogy a képfelvétel szexuális tartalmú.

24.hu tudta meg, hogy a fideszes politikus ellen a megyei ügyészség még 2018-ban vádat emelt. A vád szerint nőket zaklatott, személyes adatokkal élt vissza, és a becsület csorbítására alkalmas hamis képfelvételt hozott nyilvánosságra – írja a lap. A lemondott polgármestert akár több évre is elítélhetik. 

A lemondását Borsodi a Facebook-oldalán jelentette be, amit azóta már törölt. A jegyző állítása szerint – a faluban uralkodó hivatalos álláspontnak megfelelően – a mai napig nem tudja a polgármester távozásának okát, azt tehát a hivatalban sem részletezték.

A Nyíregyházi Járásbíróságon a 24.hu újságírója kiderítette, hogy a volt leveleki polgármesterrel szemben büntetőeljárás van folyamatban.

Ezen túl még a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségtől is kapott információkat lap. A bírósági válaszok kapcsán az indoklás nélkül lemondott polgármester ügyéről ennek alapján a 24.hu azt írja: Borsodit 2017-ben feljelentették zaklatás vádjával.

– A nyomozást a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság folytatta le, ennek során lefoglalták a polgármester több digitális eszközét, amiken az üggyel összefüggő kép- és videofelvételeket találtak.

– Borsodi tagadta a vádakat, amelyeket azonban biztonságikamera-felvétel is megerősít az ügyészség szerint.

– A Nyíregyházi Járási Ügyészség 2018 októberében emelt vádat a Nyíregyházi Járásbíróságon, két nő sérelmére elkövetett zaklatás, személyes adattal visszaélés vétsége, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, becsület csorbítására alkalmas hamis képfelvétel nyilvánosságra hozatalának bűntette, valamint információs rendszer megsértése vétsége miatt.

Az ügyészség a 24.hu-nak megerősítette: az említett képfelvétel szexuális tartalmú.

Az ügyben több alkalommal tartott már tárgyalást a bíróság, kihallgatták a vádlottat, meghallgatták az ügy sértettjeit. Ítélet még nincs.

Borsodi már polgármester volt, amikor elkövethette a bűncselekményt, és már megtörtént a vádemelés, amikor tavaly októberben közel 50 százalékos többséggel újraválasztották.

Borsodi nem akart nyilatkozni az ügyben a 24.hu munkatársának, ahogy az alpolgármester sem, így nem tudni, hogy ez az ügy vezetett-e a lemondásához.

Kapcsolódó cikkek