Tiszaújvárosban megmenekül, Mezőcsáton megszűnik a háziorvosi ügyeleti ellátás

Egy január elsejétől hatályos jogszabály alapján a kormány alaposan átszabja a háziorvosi ellátást, benne az alapellátási ügyeleti rendszert. Két borsodi településen, Mezőcsáton és Tiszaújvárosban egészen máshogy alakul a helyzet. Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg után Borsod-Abaúj-Zemplén megye lesz a következő, ahol bevezetésre kerül az új orvosi ügyeleti rendszer. Az OMSZ közleménye szerint április 1-től csak a megye 10 településén lesz háziorvosi ügyeleti ellátás, az ügyeleti időrendről itt írtunk korábban. A Népszava tájékoztatása szerint az átszervezéssel az ország 174 járásából 81-ben lesz összesen 102 ügyeleti központ. Az…

Tovább olvasom

Kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják a mezőcsáti tanárt

A rendőrség eljárást folytat egy mezőcsáti általános iskolában tanuló diák bántalmazásával összefüggésben. Kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Mezőcsáti Rendőrőrse egy 55 éves helyi férfival szemben. A nyomozás eddigi adatai alapján 2023. január 23-án egy mezőcsáti iskolában, az egyik tanórán 13 tanuló – a pedagógus biztatására – bántalmazott egy 12 éves fiút, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el az eset kapcsán. A nyomozók 2023. január 31-én gyanúsítottként hallgatták ki a tanárt, aki a bűncselekményt nem ismerte el- írja a police.hu Ha szeretne…

Tovább olvasom

Ötöst ígért a diákoknak a mezőcsáti tanár, ha megverik egy társukat

A tanár nevetve nézte végig, ahogy ütötték-rugdosták a 12 éves fiút. Döbbenetes iskolai erőszakról tudósított az RTL Klub Híradója. Egy 12 éves fiú nyilatkozott a csatornának, aki azt állította, a mezőcsáti iskola testnevelés- és informatikatanára bátorította a diáktársait, hogy megverjék. A tanár ötöst ígért a verésért, és nevetve nézte végig, amint a többiek csépelték. A fiú szülei feljelentést tettek a rendőrségen, a tanár beismerte tettét. A tankerület pedig belső vizsgálatot indított. A 12 éves áldozat szerint 20 gyerek vett részt a bántalmazásában, ütötték, rúgták. A fiú beszámolója szerint az egyik diák hátulról meghúzta a haját, majd a fejét a földbe…

Tovább olvasom

Hadházy: EU-s pénzeket loptak egy mezőcsáti kamu gyümölcsfeldolgozóval

Hadházy Ákos nemrég a borsodi Mezőcsáton járt, ahol egy ipari parkban igyekezett utána járni egy minden gyanú szerint kamu gyümölcsfeldolgozónak. A csalással vélhetőleg milliókat akasztottak le az EU-s kasszából. Hogy miért 250 millióért már árulják is azt a “gyümölcsfeldolgozót”, amire a cég 290 millió EU-s pénzt kapott, papíron 600 millióba került, de jó, ha 50 millió forintot költött rá? – teszi fel a kérdést az országgyűlési képviselő az erről szóló posztjában. Hadházy azt is megemlíti, hogy a cégnek van ugyan egy legitimnek tűnő honlapja, de a helyszínen látottak alapján, valamint…

Tovább olvasom

Pénteken megnyitotta kapuit a mezőcsáti termálfürdő

Az előző hónapban befejeződtek a Mezőcsáti Termálfürdő felújítási és bővítési munkálatai – írta a termalonline.hu. A szükséges szakhatósági engedélyek beszerzése miatt viszont a múlt hónapban még nem lehetett tudni a nyitás pontos időpontját, viszont ahogy azt a Facebook-oldalukon írták: augusztus 13-án, azaz tegnap megnyitották kapuikat a fürdőzők előtt. Fontos információ, hogy a fürdő nyitvatartása szempontjából a hét első napja továbbra is szünnap. A többi napon 9 órától 19 óráig várják a vendégeket. A kivételt a péntek jelenti, amikor 17 órakor zárnak, de csak azért, hogy 18 órakor újra nyissanak: ezeken…

Tovább olvasom

Nem engedte jegy nélkül utazni, ezért a jegyellenőrre támadt a borsodi nő

A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt egy 47 éves mezőcsáti nővel szemben, aki a tiszaújvárosi buszpályaudvaron bántalmazott egy jegyellenőrt. A vádirat szerint, a nő 2020. május 06-án, Tiszaújvárosban, ittasan szállt fel a menetrend szerint Eger-Nyíregyháza között közlekedő autóbuszjáratra úgy, hogy menetjegyet nem váltott. Az autóbuszon tartózkodó utasokat a közlekedési vállalat jegyellenőre még az indulást megelőzően ellenőrizte. Mivel a vádlott nem volt hajlandó jegyet venni, ezért a férfi felszólította, hogy szálljon le a buszról, amelynek a nő csak többszöri felszólítást követően tett eleget. Miután…

Tovább olvasom

Szokjunk hozzá, hogy a fideszes polgármesterek Borsodban is milliós összeggel jutalmazzák saját magukat

Jelen esetben Mezőcsáton ugyan a jegyző terjesztette fel jutalomra a kormánypárti polgármester asszonyt, de a veszélyhelyzet bevezetése óta tudjuk, hogy mindenről a városvezető dönthet egy személyben. Etikailag felettébb kifogásolható az önjutalmazás, ám törvényileg támadhatatlan. Törődjünk bele, hogy erre mindig lesz pénz a járvány közepén is. De azért tegyünk egy összehasonlítást például Miskolccal, ahol éppen a napokban jelentette be az önkormányzat, hogy sokkal fontosabb helyekre kell a pénz a nehéz járványhelyzetben, ezért a városvezetésben semmilyen jutalmakat nem puffogtatnak el egymásnak. Sajnos Mezőcsáton a fideszes vezetés nem így gondolta, erről a Facebookon…

Tovább olvasom

18 évet kapott a mezőcsáti bosszúálló

A Miskolci Törvényszék október elsején nem jogerősen 18 év fegyházbüntetéssel sújtotta azt a 66 éves mezőcsáti férfit, aki szerelemféltésből próbálta felgyújtani volt párja és családja házát, majd macsétával támadt a sértettekre. A bíróság aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember életét veszélyeztetve, részben tizennegyedik életévét betöltött személy, részben a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, magánlaksértés és rongálás miatt marasztalta el a vádlottat.Az ítélet tényállás szerint a tettes szerette a hétgyerekes mezőcsáti nőt, de kapcsolatuk idővel megromlott, így az asszony hazaköltözött. A…

Tovább olvasom