Egy apró hiba okozott szörnyű, halálos balesetet, az autó eleje teljesen eltűnt a frontális csattanásnál – videó

A Dacia mögött haladó sofőr fedélzeti kamerája rögzítette a baleset minden pillanatát, ezt látva sajnos semmi meglepő nincs abban, hogy a hibázó autó vezetője nem élte túl az óriási ütközést. A halálos áldozatot követelő baleset a hét közepén történt a Kolozs megyei Mihăiești városában, Romániában. Az egész balesetet egy fedélzeti kamera rögzítette, ami a piros Dacia – ami a baleset elszenvedte – mögött haladt. A felvételen látszik, hogy valami okból a Dacia letér az útról – a jobb oldali padka felé -, majd sofőrje ellenkormányoz, aminek következtében áthajt a szembejövő…

Tovább olvasom

Frontális baleset Miskolcon – videó

A Hideg soron csattant egymásba két autó. Egy Skoda és egy Hyundai ütközött össze csütörtök délután a Hideg soron. A balesethez műszaki mentés céljából a város hivatásos tűzoltói vonultak ki. A katasztrófavédelem közlése szerint a beavatkozás idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Információink szerint, az egyik gépjármű vezetője végtagtörést szenvedett. (Minap.hu)

Tovább olvasom

Tragédia: Egy kisgyermek meghalt, egy másik súlyosan megsérült egy óriási balesetben

A hatalmas csattanás Nagyszénásnál történt, az érintett 9 éves gyermek nem élte túl a balesetet. Összeütközött két autó a Nagyszénás és Orosháza közötti úton szombaton, egy kilencéves gyerek életét vesztette – tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság. A Békés megyei Nagyszénás külterületén, a Nagyszénás és Orosháza közötti útszakaszon szombaton 11 óra 45 perc körül egy személygépkocsi valami miatt áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, és ott összeütközött egy másik autóval – írja a police.hu nyomán a beol.hu. Lipták András, a megyei főkapitányság sajtóreferense arról tájékoztatta a hírportált, hogy az…

Tovább olvasom

Néhány centi híja volt a durva, frontális balesetnek, mindezt a rendőrök szeme láttára – videó

Az Audi sofőrje túl gyorsan vette be a kanyart és centimétereken múlott, hogy nem egy óriási becsapódással végződött a történet. Összehangolt akció Kaposváron és vonzáskörzetében, 41 szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök. A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei 2021. március 30-án Kaposvár és vonzáskörzetének forgalmát ellenőrizték fokozottan. Az akció célja a többi közlekedőt veszélybe sodró, illetve hátrányba hozó, szabálytalanságokat elkövető autósok forgalomból történő kiszűrése volt. A rendőröknek többek között az elsőbbségi szabályok be nem tartása, a tilos jelzésen áthaladás, valamint a passzív biztonsági eszközök használatának…

Tovább olvasom

Sokkoló frontális karambolt okozott a BMW-s, a vétlen autó sofőrje nem élte túl – videó

Egészen brutális becsapódást rögzített egy autó fedélzeti kamerája. A teljesen felelőtlenül és szabálytalanul előző gépkocsinak egyáltalán nem volt valós esélye befejezni a manővert, az utolsó másodpercekben tett mozdulataira pedig végképp nehéz magyarázatot találni. Természetesen a vétlen vezető hunyt el. Elrettentő és szörnyen elgondolkodtató, sajnos végzetes balesetet rögzített egy fedélzeti kamera Lengyelországban tegnap. Sajnos Lengyelország sem arról híres, hogy a közlekedési kultúra szintje az egekben lenne. Sorra látunk elképesztően felelőtlenül vezető sofőrökről felvételeket – írja a bpiautosok.hu. Az eset Varsó közelében történt. A BMW sofőrje előzte felelőtlenül a kocsisort, amikor összeütközött…

Tovább olvasom

Sokkoló frontális baleset, a vétlen autó vezetője azonnal életét vesztette – videó

Veszélyes előzést hajtott végre a kamionos, ami után nem tudott időben visszatérni saját sávjába és a kanyarban csattant a személyautóval. Csoda, hogy ebből a roncsból egy túlélőt is sikerült kiemelni. Sajnos csak egyet. A Jánosháza felé tartó hűtőkamion egy homlokrakodót előzött egy kanyar előtt a 84-es főúton. A szemből érkező személyautó ütközött a kamionnal. Sárvár irányába tartott egy Ford személyautó hétfőn reggel, amikor Káld közelében, a 84-es főúton egy jobbra ívelő kanyar után a sofőr szembe találta magát egy előzésből éppen sávjába visszatérő DAF kamionnal. A Ford nekiütközött a kamion…

Tovább olvasom

Halálos közlekedési baleset történt Borsodban

Frontálisan ütközött két gépkocsi a 3-as főúton. Meghalt egy férfi, négyen pedig megsérültek egy balesetben szombat délután a 3-as főúton, Forró település határában – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A közlemény szerint két személygépkocsi frontálisan összeütközött a főút 221-es kilométerénél. Az utat a helyszíni szemle idejére teljes szélességében lezárták, a forgalmat a szervizútra terelik. Minap.hu

Tovább olvasom