A megfélemlítés ellenére is óriási létszámban vettek részt a sztrájkon – az ellenzék azonnal reagált

Az Egységben Magyarországért támogatja a pedagógusok jogos követeléseit és pontosan tudja az ellenzéki szövetség, hogy ez sokkal többről szól, mint csak a pedagógusokról és az ő jövedelmükről. „Tisztelet a pedagógusoknak: a szabadság ott kezdődik, ahol véget ér a félelem! Nagy bátorságról tett tanúbizonyságot az a több ezer pedagógus, akik – a kormányzati fenyegetések és konkrét megfélemlítések ellenére – ma vállalták, hogy kiállnak önmagukért, a diákokért és a sztrájkban részt venni nem tudó vagy a megfélemlítés miatt nem merő munkatársaikért. Ma egy olyan rezsim uralkodik Magyarországon, amely a munkavállalók alapvető jogait…

Tovább olvasom

Ellenzék: Népszavazás nélkül ne lehessen kiléptetni az országot az EU-ból és a NATO-ból!

Az Egységben Magyarországért pártszövetség a fent említett cél érdekében alaptörvény-módosítási javaslatot is nyújt be – jelentették be egy szombati sajtótájékoztatón. Az esemény kapcsán kiküldött közlemény szerint Szent-Iványi István, kül- és Európa-politikáért felelős kabinetvezető közölte: a javaslat értelmében azon nemzetközi szervezetek esetében, ahol Magyarország taggá válását érvényes és eredményes népszavazás előzte meg, a kilépésről is csak érvényes és eredményes népszavazás nyomán lehessen dönteni. Emlékeztetett arra, hogy 1997-ben az érvényes és eredményes népszavazáson részt vett magyar választópolgárok 85 százalékos arányban – több mint 3 és fél millió ember voksával – döntöttek a…

Tovább olvasom