Magyar Péter rendkívül büszke az új kutatások számaira, igaz, ebben még a köztársasági elnökkel kapcsolatos kisebb fiaskó még nem lehetett benne. A narancsos pártot az elmúlt hetek lemondási és távozási hulláma sem segíthette, ahogy a gyér létszámú tüntetések sem.
A miniszterelnök saját közösségi oldalán dicsekedett el a legfrissebb pártpreferenciákkal, amelyek egy olyan intézettől érkeztek (Závecz), amely elég pontosnak bizonyult az áprilisi választási eredmények előrejelzésénél is.
„30 éve nem állt 20 % alatt a Fidesz… Ma már csődbiztost is kineveztek. Egyre gyorsuló ütemben a gyurcsányi lejtőn az egykori állampárt. Eközben a TISZA-kormány minden nap a működő és emberséges Magyarországért dolgozik. Ma éppen áfacsökkentésekről döntünk. Lépésről lépésre. Nekik pedig maradnak a lámák és a köpködés” – zárta bejegyzését Magyar Péter, aki a szerdai pályaudvaros botrányos köpködésre utalt utolsó mondatával, amikor is egy férfi odalépett a miniszterelnökhöz és hátulról leköpte.
Az élet pedig továbbra is elég erős lendülettel zajlik, Orbán Viktor inkább Amerikában focimeccseket nézett, miközben itthon a köztársasági elnököt eltávolították hivatalából egy alkotmánymódosítással. Ugyanezen időszakban Szijjártó Péter is kiugrott a Fideszből és a kínai óriásgyárnál, a BYD-nál vállalt munkát, Gulyás Gergely a frakcióvezetői posztról távozott, szerdán pedig a legfőbb ügyész is úgy döntött, távozik. Jelenleg nem úgy tűnik, hogy jó a Fidesz lapjárása.
Ezt a képet csatolta írásához Magyar Péter.

Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.
