A magyar egészségügy egyik legrangosabb szakmai elismerésében részesült dr. Juhász Gizella, a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház orvosigazgatója. A belgyógyász és kardiológus szakorvos a Semmelweis-nap alkalmából rendezett országos ünnepségen vehette át a Batthyány-Strattmann László-díjat, amelyet a kiemelkedő szakmai életút és a több évtizedes, példaértékű gyógyító munka elismeréseként adományoznak.
Június 30-án rendezték meg a Semmelweis-napi állami ünnepséget a budapesti Szentháromság téri történelmi palota dísztermében, ahol az egészségügy legkiválóbb szakembereit köszöntötték.
Az elismeréseket dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter adta át. Az idei ünnepségen két Semmelweis-díjat, tizenhét Batthyány-Strattmann László-díjat, valamint tizenhét miniszteri elismerő oklevelet ítéltek oda.
A Batthyány-Strattmann László-díjat ezúttal dr. Juhász Gizella, a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház orvosigazgatója is átvehette. A belgyógyász és kardiológus szakorvos a méltatás szerint kimagasló szakmai és vezetői munkájával érdemelte ki az állami kitüntetést.

A díjat azok az egészségügyi dolgozók kaphatják meg, akik hosszú éveken, akár évtizedeken át kiemelkedő színvonalon végezték gyógyító tevékenységüket, és meghatározó szerepet vállaltak a magyar egészségügy fejlődésében. Az ünnepségen elhangzott, hogy a díjazottak elhivatottságukkal, szakmai kiválóságukkal és emberségükkel vívták ki az elismerést.
Dr. Hegedűs Zsolt köszönetet mondott a kitüntetetteknek, hangsúlyozva, hogy tudásukkal, kitartásukkal és példamutatásukkal hosszú időn át szolgálták a magyar emberek egészségét, munkájukkal pedig jelentős értéket teremtettek az egészségügyben.

Dr. Juhász Gizella elismerése a zempléni térség számára is kiemelkedő jelentőségű, hiszen a régió egyik meghatározó egészségügyi intézményének vezetője részesült az ország egyik legnagyobb presztízsű szakmai állami kitüntetésében.
Fotók: Facebook
Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.
