Ahogy minden országgyűlési képviselőnek, úgy a Borsod-Abaúj-Zemplénből mandátumot szerzett nyolc politikusnak is le kellett adnia a vagyonnyilatkozatát a június 8-i törvényi határidőig.
Heten egyéni választókerületben jutottak be, Koncz Zsófia pedig a Fidesz országos listájáról. A vagyonnyilatkozatok a parlament honlapján böngészhetők (a cikkünkben linkeltük is a neveknél), és bepillantást engednek az ingatlanvagyonba, a megtakarításokba és a tartozásokba.
Juhász Roland Csongor két miskolci ingatlant tüntetett fel: az Erdő utcai családi ház egy 250 négyzetméteres telken áll, és 2006 óta teljes egészében az övé, emellett 2025-ben szerzett egy 21 négyzetméteres garázst a Szinyei Merse Pál utcai garázssoron. Gépjárműként egy 2024-ben vásárolt Audi A4-est és egy 2014-es Renault Fluence-t adott meg. Megtakarítása 22 millió forint, ehhez némi aranyékszer társul. A megelőző három évben szállodaigazgatói és ügyvezetői tevékenységet jelölt meg: előbbiért havi bruttó 200 és 500 ezer forint között, utóbbiért 200 ezer forint alatt keresett.
Czipa András egy sajósenyei családi ház felerészének tulajdonosa; az ingatlan egy 2264 négyzetméteres belterületi telken fekszik, és 2010-ben vásárlással került hozzá. Megtakarításként 1,5 millió forint készpénzt vallott be. Korábban az Európai Parlamentben végzett munkájáért havi bruttó 1 és 5 millió forint között keresett.
Bihari Zoltán vagyona elsősorban Tokaj-Hegyaljához köthető. Tokajban egy 1888 négyzetméteres telken álló családi ház egyedüli tulajdonosa, amelyet vásárolt, emellett Mádon egy 4707 négyzetméteres erdő 6/32-ed, illetve egy 2327 négyzetméteres legelő 105/26880-ad részét örökölte még 1989-ben. Egy 2458 négyzetméteres tokaji legelőt szintén vásárlással szerzett. Gépjárműként egy 2019-ben vett Nissan szerepel a nyilatkozatában, tartós befektetési számláján pedig 840 ezer forint. Banki tartozása 1,4 millió forint, magánszemélyeknek 960 ezer forinttal tartozik. Korábbi munkahelyeként az Aggteleki Nemzeti Parkot adta meg, ahol havi bruttó 200 és 500 ezer forint között keresett; ugyanebbe a sávba esett irodai adminisztrátori jövedelme az Előre Vízisport Kft.-nél, a kft. vezetőjeként pedig havi bruttó 200 ezer forint alatti bevétele is volt.
Lontay László három ingatlanban rendelkezik tulajdonrésszel: egy sárospataki, 334 négyzetméteres telken álló 160 négyzetméteres családi ház felével (2017-es vásárlás), egy pálházai családi ház egyhatodával (2022-ben örökölte), valamint egy szintén pálházi, 7446 négyzetméteres fásított terület 400/1870-ed részével. Gépjárműként egy 2012-ben vásárolt Toyota Avensist tüntetett fel, megtakarításként pedig egy 1,5 millió forint értékű NN-es életbiztosítást. Banki tartozása 1,247 millió forint. Pályája szokatlanul sokszínű: dolgozott természetvédelmi őrként az Aggteleki Nemzeti Parknál (havi bruttó 200 és 500 ezer forint között), matrózként és kormányosként a Scenic Groupnál (havi bruttó 500 ezer és 1 millió forint között), valamint biztonsági szakértőként a Compact Master Kft.-nél (havi bruttó 200 és 500 ezer forint között); a BAZ Megyei Munkaügyi Központtól pedig havi bruttó 200 ezer forint alatti összeget kapott.
Németh Csilla három ózdi ingatlant vallott be: egy 169 négyzetméteres családi ház felét (2016 óta), egy 167 négyzetméteres házat egészében (2024 óta), valamint egy külterületi legelő 1/28-ad részét. Megtakarításai között egy 10,5 millió forintos nyugdíjbiztosítás és egy 5,9 millió forintos életbiztosítás szerepel, készpénzből pedig 200 ezer forintja van. Háziorvosként a megelőző három évben a négyes jövedelmi kategóriába tartozott, vagyis havi bruttó 1 és 5 millió forint közötti sávba.
Csézi Erzsébet (akit a parlamenti honlap is Csézy Erzsébetként ír) egyetlen ingatlant tüntetett fel: egy mezőkövesdi, Gróf Bethlen István utcai családi házat, amely egy 363 négyzetméteres telken áll, és teljes egészében az övé. Az ingatlan 2020 végén, adásvétellel került hozzá. Készpénz-megtakarítása 2 millió forint, emellett tagságot jelzett a Csézy-Produkció Kft.-ben, ahonnan havi bruttó 200 és 500 ezer forint között keresett.
Csuzda Gábor az ingatlanrovatot lényegében üresen hagyta – vélhetően azzal a törvényi lehetőséggel élve, amely az életvitelszerűen lakott egyetlen ingatlan feltüntetése alól mentesít. Értékpapír-megtakarításként egy egészségügyi részvényalapban elhelyezett, mintegy 5,9 millió forint névértékű befektetést adott meg, gépjárműként egy 2025-ben vásárolt Volkswagen Golfot, hitelintézeti tartozásként pedig 1,3 millió forintot. Korábban is országgyűlési képviselő volt, valamint járási kormányhivatal vezetője; ezekért a munkákért havi bruttó 1 és 5 millió forint között keresett. Városi és megyei önkormányzati képviselőként további havi bruttó 200 és 500 ezer forint közötti összeget kapott, egy kormányhivatali megbízási munkájáért pedig havi bruttó 500 ezer és 1 millió forint között.
Koncz Zsófia, a Fidesz frakcióvezető-helyettese egy 76 négyzetméteres, XI. kerületi társasházi lakás tulajdonosa, amelyet 2015-ben vásárolt. Gépjárműként egy 2020-ban örökölt Suzuki SV50-es motort tüntetett fel. Értékpapír-megtakarítása 30 millió forint névértékű – ez a nyolc képviselő közül a legnagyobb egyetlen vagyoni tétel ezen a soron –, emellett 6 millió forintos banki megtakarítása is van. Rendszeres jövedelmét a Kulturális és Innovációs Minisztériumban betöltött államtitkári tisztsége adta, havi bruttó 1 és 5 millió forint közötti értékben.
A nyilatkozatokból ugyanakkor csak részleges kép rajzolódik ki, és erre maga a házelnök, Forsthoffer Ágnes is felhívta a figyelmet. Közgazdászként és mérlegképes könyvelőként arra jutott, hogy a törvényben előírt adatkör sem a tényleges vagyon, sem annak gyarapodása kimutatására nem alkalmas, és az egyes évek adatai sem vethetők össze érdemben.
A jelenlegi rendszert elavultnak nevezte, átalakítását pedig halaszthatatlannak – egyebek mellett azért is, mert az uniós források lehívásának ez az egyik feltétele.
Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.
