Rosszabb volt az elmúlt néhány év történése, mint egy népmese. Életveszélyes, 40 millió, pályázat, hopp már 300 millió kellene rá, nem kezdi el időben a városvezetés, amiért végül ő fizet vissza 40 milliót. Közben pedig a lakosság teljesen másik városrészbe kell hogy átjárjon, ha orvoshoz akar menni.
Előbb életveszélyes lett a Miskolctapolca orvosi rendelőit befogadó épület, majd kiszámolták, hogy 40 millió forint kellene a felújításra. Később elnyertek egy pályázatot, ahol már több mint 300 millió forintot akartak rákölteni, de mivel nem kezdték el a rekonstrukciót, a város végül visszafizetett 40 millió forintot – hívta fel az ellentmondásokkal teli részletekre a figyelmet az aPont Miskolc bejegyzése.
Eközben a lakosság az avasi körzetek túlterheltségét növeli, miközben egy másik városrészbe kénytelen utazni az ellátás igénybevételéhez. Ebből lett elege a petíciót indító helyi lakosnak. Egyszer Bajusz Gábor azt mondta az itt lakó miskolciaknak, hogy a választókörzetét érintően “neki tiszta a lelkiismerete, mert 100 millió forint körül költöttek fejlesztésekre és karbantartásra. Nos, erre pont nem jutott… A petíció linkje alább található!” – fogalmazott bejegyzésében az aPont Miskolc. Kép: Borsod24
Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.
