Miért Miskolc? – Az évszázad diósgyőri meccse

Különleges pünkösdhétfői olvasnivalót kínál év elején indult sorozatunk a Borsod24 követőinek. Különleges azért, mert Miskolc egyik legnagyobb lokálpatriótájának, a város díszpolgárának, Fedor Vilmosnak a tollából született, másfelől egy olyan kiadványban jelent meg először 2017-ben, amelynek példányai a nagy siker okán már legfeljebb csak az antikváriumokban bukkannak fel. Azért is érdemes elmerülni az egykor alpolgármester írásában, mert a szerző az aktuálkolitikát és a szenzációt kerülve, egyetlen szempont alapján vetette papírra emlékeit, kutatásait, gondolatait: minél több irányból szeretne rávilágítani arra, milyen Miskolcot feltétel nélkül szeretni.

Miért Miskolc? – Azért, mert a Diósgyőr az egyetlen labdarúgó csapata, melyből egyszerre kilencen voltak tagjai magyar válogatottnak.

„Ha valaki Diósgyőrben jár és fociszerető ember, gyakran hallhat az öreg drukkerektől arról a meccsről, amit csak úgy emlegetnek, hogy az évszázad mérkőzése. Harminc évvel ezelőtt néhány vasgyári srác történelmet írt. Történt ugyanis, hogy a magyar olimpiai labdarúgó válogatott az első meccsen Pitestiben elszenvedett kétgólos veresége után a miskolci stadionban egy fantasztikus hangulatú mérkőzésen 30 ezer ember előtt nem csak kiegyenlítette hátrányát, hanem a meccs vége előtt nem sokkal belőtte a továbbjutást jelentő harmadik gólt a románok hálójába.

De nem ezért az évszázad meccse, hanem azért, mert a magyar válogatott akkor, Lakat Károly irányítása alatt szinte egyet jelentett a Diósgyőr labdarúgó csapatával. Nem kevesebben, mint kilencen voltak tagjai a keretnek. Ilyen nem volt, s valószínűleg nem is nagyon lesz már a magyar labdarúgás történetében.

Veréb, Szántó, Salamon, Kutasi, Oláh, Tatár, Borostyán, Fükő és Fekete. Kilenc diósgyőri válogatott mezben, közülük hatan léptek pályára 1979. május 30-án – a helyszínválasztás is ennek volt köszönhető.

Amikor az említett diósgyőri játékosok gyerekként focizni kezdtek, a bőrlabda még ritkaságszámba ment, így a szegényebb utcákban jól kitömött rongylabdák, másutt apró pettyes gumilabdák állták a gyereksereg rúgásait. Ha tehették volna, bizony reggeltől estig csak fociztak volna. Így volt ez a diósgyőri stadion árnyékában is, ahol esténként a jól ismert szülői kérdésre:

– Mi leszel, ha nagy leszel? – a fiúgyermekek többsége büszkén válaszolta:

– Focista.

Így nőttek fel a Tátra utca környékén is a gyerekek, ahol a meccseknek mindig voltak felnőtt nézői, közöttük olyanok is, akik a diósgyőri labdarúgó csapat mellett dolgoztak. Valószínű ők voltak azok, akik biztatták a tehetségesebb gyermekeket arra, jelentkezzenek a diósgyőri VTK serdülő csapatába. Ebben a város és városkörnyék tehetséges gyermekeiből álló csapatban találnak egymásra olyan későbbi legendák, mint a Tátra utcai Oláh Feri, a görög Theodoru-testvérek, Szabó Laci, a Ságvári iskolás Fekete Laci, a sportiskolás Tatár Gyuri. Hát így született meg a hetvenes évek közepére minden idők legnagyobb csapata, a diósgyőriek aranycsapata.

A magyar-román meccs alkalmából a szokásos délután kettes LKM-es műszakváltási dudaszó állítólag egy órával hamarabb hangzott fel, hogy a munkások ott lehessenek a nagy összecsapáson

A románok elleni mérkőzés reggelén a boltokban, a sarki kocsmákban – melyeknek akkor sem volt szűkében a város – no meg a munkahelyeken már csak a délutáni meccsről beszéltek a férfiak. Volt olyan középiskola, ahol a délutáni gyakorlati foglalkozás alól az egész osztály mentesült, azzal az indokkal, hogy szurkolni mennek a válogatottnak. Szomszédunk, Gajdos Béla, már délben becsöngetett hozzánk, hogy siessünk, mert azt mondják, már alig maradt jegy.

– No, akkor, induljunk! – mondta apám, s mint ilyenkor mindig, felvette kockás ingét, melyet kigombolva, de zakóval viselt. Igaza volt a Bélának, mert én még annyi embert Miskolcon meccsre menni soha nem láttam. Minden irányból hosszú sorokban kígyóztak az emberek a stadion felé. A buszokon mozdulni nem lehetett, még a híres miskolci sárga villamosok ütközőin is emberek utaztak.”

Harc az olimpiai részvételért

A magyar-román párharc a moszkvai olimpiai kijutásért zajló erőpróba előselejtezőjét jelentette, amelyet egy lengyelek és csehszlovákok elleni csoportkör követett, a hazai meccseket szintén Diósgyőrben rendezve. Bár itthon mindkét együttest legyőztük – Tatár György mindkettőn gólt szerzett -, a mindent eldöntő prágai mérkőzésen kikaptunk, így az északi szomszédok jutottak ki az olimpiára, és később meg is nyerték azt.

Szerző: Fedor Vilmos

Forrás: Miért Miskolc (2017, Bíbor kiadó), Miskolci legendák (2009, Bíbor kiadó)

Nyitókép: Magyarország-Lengyelország olimpiai selejtező mérkőzés Diósgyőrben

A sorozat további részei itt olvashatóak.

Kapcsolódó cikkek