A magyar erdők sorsa a fakitermelés. A probléma már évtizedekkel ezelőtt elkezdődött, de az utóbbi esztendőkben jelentősen súlyosbodott. Teljes erdőrészeket vágnak ki, egészséges, életerős fákat. A Bükkben is már hatalmas a pusztítás.
Tovább olvasomNap: 2025.03.19.
A miskolci Varga Juditot és Trócsányi Lászlót is meghallgatják a Schadl-Völner fideszes korrupciós ügyben
A Pride betiltását is elősegítő, nagy port kavaró törvényt szinte pillanatok alatt keresztülverte az országgyűlés, ám valahogy ez a Schadl-Völner fideszes korrupciós botrány csak csigatempóban halad előre. Ne feledjük, az ügyészségnek fogalma sincs, ki lehet Tóni, Ádám és Barbara.
Tovább olvasomElőkerült a rendőrség által is keresett tizenhárom éves, miskolci kislány
Hétfő reggel óta nem találták az iskolába induló, de oda meg nem érkezett kislányt, szerencsére kedden este előkerült épen és egészségesen.
Tovább olvasomRészvételi csúccsal rendezik meg idén a Kassa-Miskolc ultramarathont
Április 5-én a VII. Kassa-Miskolc Ultramarathon nemzetközi futóversenyt részvételi csúccsal rendezik meg. Az esemény sajtótájékoztatóját szerdán tartották a miskolci városházán.
Tovább olvasomAz egész világ felfigyelt a kormány családpolitikájára, számolt be róla Koncz Zsófia
Nemcsak az Amerikai Egyesült Államok, hanem az egész világ felkapta a fejét a Magyarországon sikeresen működő családpolitikára, erről beszélt Koncz Zsófia Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkár.
Tovább olvasomEgy büntetett előéletű férfi a hajánál fogva vonszolta a párját Miskolc egyik utcáján
Súlyosan bántalmazott egy férfi egy nőt még tavaly nyáron Miskolcon. A vádlott többször megütötte és a hajánál fogva vonszolta a nőt. Tettéért börtönbüntetést kaphat, és még feltételesen sem bocsátható szabadlábra.
Tovább olvasomHazatért az aggteleki gólya, így ő is láthatta a hucul ménes reggeli kihajtását – videók
Az Aggteleki Nemzeti Park nem kizárólag a cseppkőbarlangjáról és túraútvonalairól híres, hanem bizony a hucul méneséről is. Miközben a tavaszra készülünk, a költözőmadarak is lassan megérkeznek, ahogy az egyik aggteleki gólya is tette.
Tovább olvasomGraffitiművészeket keres a Városgazda, a Zsarnait lehet kipingálni
A közösségi oldalán toboroz graffitiművészeket a Miskolci Városgazda, hogy az ő alkotásaikkal tegyék vonzóbbá a Zsarnai piacot.
Tovább olvasomNapellenzők a komfortos épületekért
Támogatott tartalom! A modern társasházak tervezésekor a lakók kényelme és a fenntarthatóság jegyében egyre gyakrabban kerül előtérbe a kültéri árnyékolók használata. Az elegáns napellenzők nemcsak esztétikai, hanem funkcionális szempontból is jelentős értéknövelő tényezők a mai városi lakóingatlanok körében. Gondoljon csak bele; egy erkélyre vagy teraszra szerelt napellenző mennyit adhat hozzá az otthon mindennapi élvezetéhez. A napellenzők szerepe a kortárs építészetben A jelenlegi építészeti trendek folyamatos változása magával hozta a napellenzők újbóli népszerűségét. Az új építésű házak tervezésénél a funkcionalitás mellett a vizuális egység is fontos. A társasházak homlokzatára szerelt egyforma…
Tovább olvasomAszalón és Szikszón is lecsaptak a drogdílerekre – videó
Tovább folytatódik a rendőrség akciója a drogkereskedőkkel szemben, ezúttal pedig az encsi rendfenntartók csaptak le az Aszalón és Szikszón tevékenykedő bűnözőkre.
Tovább olvasom